Karcag - Szent György Templom

   
cím: Karcag, 5300
Horváth Ferenc utca
szolgálattevő: Füzék Borisz
e-mail: fuzek.borisz@patriarchatus.hu
 

Hazánkban a 17. században kezdtek görögök letelepülni, akik a török hódoltság elől találtak itt menedéket. A magyarok illetve a monarchia letelepedési engedélyt adott nekik és örömmel fogadta kereskedelmi tevékenységüket, mivel összekötő kapcsot jelentettek kelet és nyugat között, Konstantinápoly és Bécs között. II. Rákóczi Ferenc fejedelem külön okmányban rendelkezik afelől, hogy szabad mozgásuk legyen, mivel a szabadságharcosok hadianyag és élelmiszer utánpótlásában is jelentős részük volt. Az alföldre különösen a Macedóniai, Kozáni és Sziatiszta városokból települtek ide görögök, és kereskedő kompániákat hoztak létre, melyek egymással jól szervezett kapcsolatban álltak. Munkájuk mellett szívükön viselték nemzeti, kulturális és egyházi hagyományaikat, ezért mindenhol templomot építettek a városközpontokban, temetkezési helyről gondoskodtak, több helyen iskolát és kórházat is tartottak fenn. Az első templom, amit felszenteltek a szentesi Szent Miklós Templom volt, mintegy 250 évvel ezelőtt. Karcagon 1794-ben fejezték be a Szent György Templom építését, 1811-ben pedig elkészült az Ikonosztázion Nikolaosz görög ikonfestő keze munkájának nyomán. Melyről tanúskodik az Ikonosztázionon olvasható görög nyelvű felirat is. Levéltári dokumentumokból jól látszik, hogy a karcagi Görög Egyháztanács évszázadokon keresztül jó gazdája volt a templomnak, parókiának, temetőnek és az egyházi földeknek. Az orosz megszállást követően az egyházi életet minden eszközzel próbálták korlátozni az akkori hatalmi szervek. Így a templom néhány évtizedig nélkülözte a rendszeres egyházközségi életet. A rendszerváltozás után egyházunk rögtön kinyilvánította, hogy hagyományosan a görög, konstantinápolyi patriarcha fennhatósága alá tartozik lelki a dogmatikai értelemben. Az egyházi birtokok, tulajdonok pedig az alapító egyházközség tulajdonát képezik.

Templomunkban jelenleg néhányszor évente vannak Istentiszteletek, melyeket Borisz atya celebrál Arszenios bécsi görög metropolita, magyarországi exarcha kinevezése folytán. Egyházunkat több néven is ismerik magyarul Görög-keleti, görögül Orthodox, szláv nyelveken pedig Pravoszláv. 2000 éves keresztény egyház, melyet Krisztus urunk alapított.

A templom bejelentkezés alapján tekinthető meg. Tel.: 06/30/626-9283

Galéria

Liturgikus rend

A tartalom fejlesztés alatt áll.

Hírek - hirdetések

A tartalom fejlesztés alatt áll.

© KONSTANTINÁPOLYI EGYETEMES PATRIARCHÁTUS MAGYARORSZÁGI ORTHODOX EXARCHÁTUS