Bartholomaiosz Ökumenikus Pátriárka Nagyböjti Üzenete

2020 március 01

Felolvasandó a templomokban a Megbocsátás Vasárnapján (Vajhagyó Vasárnapon), március 1-én, közvetlenül a Szent Evangélium után

Bartholomaiosz, Isten Kegyelméből Konstantinápoly és Új Róma Érsekének és Egyetemes Patriarchának a Szent Nagyböjt kezdetére írott üzenete az Egyház hívei teljességének

Jézus Krisztus Urunk és Megváltónk kegyelme és békessége legyen veletek, részünkről pedig ima, áldás és megbocsátás.


A szeretet Istenéhez hálahimnuszt zengve érkeztünk ismét a Szent Nagyböjthöz: ez az aszkétikus küzdelmek és a böjt, az önmegtartóztatás, a józanság és a lelki felébredés, az érzékek megzabolázása és az ima, az alázat és az önismeret időszaka. Kezdetét veszi az új, áldott zarándokút a Szent Húsvét felé, amely „megnyitotta nekünk a Paradicsom kapuit.” Az Egyházban mindannyian és úgy is, mint maga az Egyház, a Dicsőség Urára tekintünk, aki Feltámadt, s így haladunk együtt a kegyelem szerinti megistenülés útján, azon az úton, amely földöntúli javakhoz vezet, amelyet Isten „az őt szeretőknek készített.” (1 Kor 2,9)

Az Egyházban, ahol beteljesül az Isteni Üdvrend „örök misztériuma”, mindennek megvan a maga rendíthetetlen teológiai alapja és sértetlen megváltástani jelentése. Az orthodox hit alappillére az Isten megtestesülése és az ember megistenülése. Örök célunk felé haladunk Krisztus szeretetében. A mi Istenünk, aki „mindig értünk van” nem egy „felsőbb erő”, aki bezárkózott a mindenhatóság és a szentség transzcendenciájába és nagyságába, hanem Isten idők előtti Igéje, aki „felvette a mi alakunkat” és eljött azért, hogy elhívja az emberiséget szentségének közösségébe, az igazi szabadságba. A kezdettől fogva „szabadságra méltatott” ember arra kapott elhívást, hogy szabadon elfogadja ezt az isteni adományt. A megváltás istenemberi misztériumában az emberi együttműködés egyúttal úgy is hat, mint tanúságtétel a megélt jótéteményről a világban. „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7), így a szereteten keresztül, amely „nem keresi a saját maga javát” eljutunk a „testvérhez”.

A Szent Nagyböjt az a különleges időszak, amelyben megélhetjük ezt a Krisztus által adott szabadságot. A böjt és az aszkézis nem egy kívülről rákényszerített fegyelem vagy az önállóság hiánya, hanem az egyházi gyakorlat önkéntes tiszteletben tartása, az Egyház hagyományának való engedelmesség, amely nem halott betű, hanem élő hagyomány, az Egyház egységének, szentségének, egyetemességének és apostoli hagyományának életet adó és időtelen kifejezése. A himnuszköltészet és a teológia nyelve említi az „örömteli gyászt” és a „a böjt tavaszát”. Az igazi aszketika mindenkor örömteli, tavaszi és fénnyel teli. Nem ismeri a kettősséget és a megosztást, nem becsüli alá az életet és a világot. A „lesújtó aszkézis”, amely az „emberi természet kiszáradásához” vezet, semmiféle kapcsolatban nem áll az Orthodoxia szellemiségével, amelyben az aszketikus életet és lelkiséget a Feltámadás öröme járja át és öntözi. Ebben az értelemben a böjt és az aszkézis az élet alternatíváját foglalja magába szemben a beígért hamis paradicsomi élvhajhászással és a nihilista pesszimizmussal.

Az orthodox aszketikus lelkiség fontos eleme közösségi jellege is. Hitünk Istene a „leginkább közösségi Isten”, a „kapcsolatok Istene”. Igen helyesen mondják, hogy a Szentírás a „magány tagadása”. A megváltás és az istenfélelem individualizálása és az aszkézis átváltoztatása egyéni hőstetté olyan tényezők, amelyek tagadják az egyházi esemény háromságközpontú jellegét. Amikor magunk miatt és a saját mértékünk szerint böjtölünk, akkor a böjt nem az orthodox hagyomány szellemét fejezi ki. A lelkiség a Szentlélek termékeny jelenléte, amely mindig a „a közösség szelleme”. Az igazi orthodox lelki élet mindig a létezésünk egyházzá válása és nem egy „lelki önmegvalósítás”.

Azzal a céllal, hogy Krisztus Nagy Szent Egyházának jelen évét a „lelkipásztori megújulásnak és az ifjúságról való gondoskodásnak” szenteljük, felhívjuk az orthodox ifjakat, hogy vegyenek részt a Nagyböjt lelki küzdelmeiben, hogy megéljék annak antropológiai mélységét és felszabadító lelkiségét, hogy ezáltal megértsék, hogy az orthodox aszkétika a szabadság és az egzisztenciális kiteljesedés útja az áldott egyházi élet keretei között, amelynek magja az, hogy „eljussunk az igazságra a szeretetben”. Az orthodox ifjúságot felhívjuk, hogy ismerje fel a böjt holisztikus jellegét, amelyet a Triódionban úgy énekelünk, mint a „lelki küzdelmek kezdetét”, mint a „lélek eledelét”, mint „minden javak és erények anyját.” Ez nem csupán bizonyos ételektől való tartózkodást jelent, hanem az egoizmussal és az önelégültséggel való küzdelmet, érzékenységet a szenvedő felebaráttal szemben és tevőleges segítséget irányában, a teremtés hálaadással teli, eucharisztikus használatát, egzisztenciális teljességet, az élet közösségét és szolidaritást. Az aszkézis, a böjt, az ima, az alázatosság a Feltámadás illatát és fényét árasztják, amelyből értelmüket és irányukat nyerik. Ez, mint az egyházi élet és eszkatológikus irányultságának kvintesszenciája elszakíthatatlanul összeköti az aszkétikus életet a Szent Eucharisztiával, amely az Atya és Fiú és Szentlélek Országa kimondhatatlan örömének előzetes misztikus megízlelése. Az a tény, hogy a szent eucharisztia az Orthodox Egyház életének középpontja maradt, összekapcsolható azzal, hogy a Feltámadás hitünk alapja, aszketikus lelkiségünk és a világi tanúságtételünk fénylő horizontja.

Ezekkel a gondolatokkal kérjük alázatosan a szeretet Istenének irgalmát és áldását, hogy kitartsunk jámbor gondolatokkal a Szent Nagyböjt küzdelmében, hogy elérkezzük Krisztus Isten megváltó kínszenvedéséhez, dicsőítve az Ő kimondhatatlan hosszantűrését, hogy ragyoghassunk az Ő fényességes Feltámadásának ünnepében, amely áthozott bennünket a halálból az örök Életre.

2020. Szent Nagyböjtje idején

Bartholomeosz, Konstantinápoly főpapja,

aki Istenhez szüntelenül imádkozik értetek

2020 augusztus 08

Felmentés borra és olajra

Apostol: Róm. 14,6-9

Evangélium: Mt. 15,32-39

Hírek

Jelenleg nincs friss hír

© KONSTANTINÁPOLYI EGYETEMES PATRIARCHÁTUS MAGYARORSZÁGI ORTHODOX EXARCHÁTUS