Szent és Nagy Hét

2020 április 11

Galéria

Arszeniosz metropolita levele az Ausztriai Metropólia és a Magyarországi Exarchátus Papságához és hívő népéhez.

Kedves gyermekeim,

A Szent és Nagy Negyven nap időszakának túlnyomó részét ebben az évben nehéz és most először tapasztalt körülmények közt éltük meg. Mindannyiunk tevékenységi köre korlátozásra került, a személyes, élő kapcsolattartás pedig megszűnt. Az utazások leálltak, a közeljövőt illető terveink megváltoztak. Mindennapi feladatainkat és szokásainkat elhagytuk. Templomainkban a napi szolgálatok és liturgiák hívek nélkül zajlottak.

A keresztények böjtjét és az aszkézisét a közös imádság és lelkipásztori munka a távolból, élő adásokkal kísérte. És mindezt ma is, minden egyes nap, ebből az országból, hazánkból és az egész nagyvilágból érkező hírek áradata kíséri, amelyek az újonnan felbukkant betegség terjedésének halálos következményeiről szólnak.

Egy, a testi szemek számára láthatatlan, és eredetére, valamint viselkedésére nézvést sok szempontból ismeretlen vírus okozza a fent említett zavart, és vált a mieink közül is sokak betegségének és halálának okozójává. Meglehetős félelemmel mondunk le bizonyos örömökről és élvezetekről annak érdekében, hogy ne fertőződjünk meg, vagy ne fertőzzünk; tisztelettel adózunk mindazok áldozatkészségének és önzetlenségének, akik továbbra is folytatják munkájukat. Mindnyájunk csodálatának és imáinak középpontjában legfőképp azok az egészségügyi dolgozók és kutatók állnak, akik nem szűnnek meg azért küzdeni, hogy segítséget nyújtsanak a betegeknek.

A mindenható és mindent látó Háromságos Istenhez intézett imáink természetesen minden embert felölelnek: kicsiket, nagyokat, ismerteket és ismeretleneket, de még az értelmet nélkülöző természetet is. A mindenség felettébb jóságos Teremtője, aki mindeneket mérhetetlen bölcsességben alkotott, gondoskodott mindazon zűrzavar helyrehozataláról, amelynek oka egyrészt az első ember kezdeti engedetlensége, másrészt mindnyájunk katasztrofális tevékenységeinek, értelmetlen cselekedeteinek sokasága; kapzsiságunk, önző érdektelenségünk. Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg azonban a világ üdvözítésének bizonyosságáról az Úr Jézus Krisztus, Isten megtestesült Fia és Igéje által: „még fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva” (Lk 12,7). Ő „látja bejöveteleinket és kimeneteleinket” és „mindent jóra fordít”.

Sokszor megtörténik, hogy a ma és a holnap szükségletei szűkre szabják látóhatárunkat, és behatárolják gondolkodásunkat. Hogy lehet, hogy a szűkkeblű, és a földön való túlélést szolgáló számító gondolkodás kéz a kézben jár az örök Életbe vetett meggyőződéssel? Romlandó testünkkel, mely oly könnyen oszlásnak indulhat vírusok és mikrobák miatt, hogyan vegyük figyelembe lelkünk romolhatatlan isteni lényegét, a csodákat, az új természetet, amely a Megtestesülés után immár valóság – Krisztus megfeszítését és feltámadását? Különösen e mostani körülmények közt, amikor figyelmüket állandóan megzavarja a hírek és felhívások áradata, amely tekintetünket magukhoz vonzza és befolyásolja gondolatainkat – ilyenkor csakugyan nem könnyű válaszokat találni mindarra, ami nyugtalanít és gyötör bennünket. Ámde mégsem vagyunk messze a hitelt érdemlő hírforrástól, az Igazság Lelkétől, amely mindenütt jelen van és mindeneket betölt. Megkeresztelt keresztényekként mindannyian magukra öltöttük az Urat, és Testének, azaz Egyházának tagjai lettünk. És nem csak pillanatnyi segítséget kapunk, hanem ha akarjuk, a szüntelen ima és az Ő tisztaságos Testében és Vérében való részesülés révén közvetlen kapcsolatban is lehetünk Vele.

Igen, meg is keresztelkedtünk, fel is kenettünk a Szentlélek olajával, némelyeknek egyházi esküvőjük is volt. Elmegyünk a templomba, gyónunk, részesülünk a Szent Adományokból, ki többször ki ritkábban. Ennek ellenére, valamint annak dacára, hogy indokolatlanul mindenben megingott a bizalmunk, most, hogy a templomajtók kényszerűségből zárva vannak, az egyetlen és egyedül igaz Istenbe, az abszolút Igazságba vetett hitünkről tanúságot kell tennünk, lelkünk titkos szántóföldjén művelve az erényeket.

Életünk Ura és Uralkodója segedelmével meg kell vizsgálnunk, vajon elkerültük-e a restség, szétszórtság, hatalomvágy és fecsegés lelkületét, és megtaláltuk-e az utat, amely a józanság, alázat, türelem és szeretet lelkéhez vezet; hogy megajándékozott-e Isten saját hibáink belátásával, és azzal, hogy ne ítéljük meg testvérünket – ahogy kértük ezt annyiszor e negyven nap folyamán szent atyánk, Szír Szent Efrém imájában. És mivel a hit mindig „cselekedetekben nyilvánul meg”, ha késve is, de emlékezzünk vissza rá, hogy nekünk magunknak is szükségünk van azokra az ajándékokra, amelyek a lelki és testi javak szeretetből és könyörületből fakadó önzetlen felajánlásából származnak embertársaink felé.

A közelgő napok, Urunk szenvedésére emlékeztető nagyheti szertartásaink egyedülálló pillanatai a feltámadás fényt árasztó napjáig nem csupán néhány órányi áhítatra és koncentrációra adnak alkalmat a képernyő előtt – ahol is nyomon követjük a szertartásokat –, hanem arra is, hogy önmérsékletet gyakoroljunk és értelmünket szívünkkel együtt valóban az Atya felé fordítsuk. Hagyjuk, hogy imádságunk tömjénillata felszálljon az Ő színe elé, dicsőítjük őt minden látható és láthatatlan jótéteményért, amelyekkel nap-nap után megajándékoz bennünket, és kérjük irgalmát életünk hátralévő idejére.

E napok szertartásrendje és himnuszai segítenek bennünket abban, hogy méltatlan, alázatos tanítványokként kövessük Krisztust, utolsókként az élő és elhunyt szentek, vértanúk, hitvallók, önmegtartóztatók hosszú sorában, akik előttünk haladnak Jeruzsálem felé. Hagyjuk, hogy megmossa lábunkat, vele étkezünk a felső szobában, és kérdezgetjük egymástól: vajon ki volna képes elárulni Istenünket. Getszemáné kertjében igyekszünk ébren maradni, és meglesni az emberi véres verítéket, míg gyötrődik. Az elfogatást és elhurcoltatást, az igazságtalan igazságszolgáltatást, az istenség kigúnyolását anélkül élhetjük át ismét, hogy szétszóratnánk. Méltatlanok vagyunk, és bár koldus szívvel, a cirénei Simon ereje nélkül, mégis haladunk a tanúságtétel útján. Szentséges Anyánk mellettünk van, velünk könnyezik. Ő pedig új és tökéletes Emberként ismét elfogadja, hogy bűneink keresztjét a vállára vegye. Reá hullajtva szentséges Vérét, azt az Élet és Üdvösség fájává változtatja át, a világmindenség megszentelésévé, és minden rosszat elhárító pajzzsá – még napjaink láthatatlan ellenségével a koronavírussal szemben is. Hófehér leplet készítünk elő lelkünkben, és a hit és odaadás illatos kenetével elrejtjük Urunk holttestét. Eltemetjük, azért hogy feltámadhasson bennünk, s hogy mindannyiunkban felragyoghasson a szent Fény, amely minden évben szétosztásra kerül az Ő szentséges Sírjából.

Atyailag kérlek Titeket: ne féljetek. Legyetek erősek és reményt hozók, hordozzátok az Egyháznak e lelkületét, amely az alázatot, türelmet, reményt munkálja. Lelki életünkben mindezek nem csupán egyszerű erények vagy célok, hanem Urunknak, Jézus Krisztus istenemberi személyének adnak „húst és csontokat”! Neki, aki ez évben ismét elérkezik önként vállalt megfeszítésére, alászáll a sírba, és győztesként lép ki az üres sírboltból, hogy mi, „az élet kicsiny megfeszítettjei” valóban feltámadhassunk Ővele!

„Bátorság!”, testvéreim, az Egyház áldott gyermekei. A járvány ez évi keresztje a feltámadás fényéhez vezet majd el!

Teljes szívemből ölellek benneteket, mellettetek vagyok minden pillanatban, szívbéli imádsággal és gondolatban is.

Szép és Szent Nagyhetet!

Áldott Feltámadást!

Atyai szeretettel és imádsággal az Úrban

† Ὁ Αὐστρίας Ἀρσένιος

Arszeniosz metropolita

2020 október 31

Apostol:

Evangélium:

Hírek

Jelenleg nincs friss hír

© KONSTANTINÁPOLYI EGYETEMES PATRIARCHÁTUS MAGYARORSZÁGI ORTHODOX EXARCHÁTUS