A Feltámadás öröme és a kereszt

2020 május 29

Arszeniosz, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája

Kedves Testvérek, a szent Nagyböjt véget ért és elérkeztünk a szent Nagyhéthez. Ez a szent Nagyböjt teljesen más volt az egész orthodoxiának, ahogy – természetesen – minden hívőnek és vallási közösség számára is. Világszerte szembesültünk a betegség, a fájdalom, a halál és a bizonytalanság kihívásaival. Ebben a fájdalommal teli helyzetben a hívek kénytelenek voltak tartózkodni az élet kelyhétől, távol maradni Krisztustól, testi-lelki valójukban megfosztva az Ő jelenlététől és az isteni vigasztalástól. A betegség eme körülményei között Szent Egyházunk a felebarát iránti szeretetből éli azt a határtalan és eljövendő üdvtervet, ahogy Urunk parancsolta, hogy tegyünk mindig: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”1.

Urunk szenvedése a kereszthez vezet, ahol feláldozták a bűntelent azért, hogy egész létünk kezdeti és eredeti szépségét helyreállítsa. A kereszt elszenvedése elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy bekövetkezhessen a feltámadás. Másképp nem történhet meg. Krisztus sem a kereszten, sem a sírban nem szűnt meg egy pillantra sem egylényegűnek és együtt-uralkodónak lenni az Isten Atyával, ugyanakkor tökéletes ember is maradt. Teljesen alávetette akaratát az Atya Isten akaratának, és szabad akaratából elfogadta a kereszthalált értünk, és ott miérettünk „eltiporta” a halált, a romlást.

A kereszt a romlandó világ vége és ugyanakkor az új élet kezdete is, mely a feltámadással veszi kezdetét. Ez Krisztus nagy győzelme, aki eltiporta a halált, az embernek örök életet ajándékozván. Aki hisz a feltámadásban, ezt képes megízlelni már most is, jelenbéli, romlandó és ideiglenes életében. Krisztus Keresztje tehát nem a gyász keresztje, hanem a boldogságé és az örömé, mert a kereszten meghalt a bűn, megtisztult a mindenség, és megnyíltak az ég kapui az új – a Jézus Krisztusban megújított – ember előtt.2 Ezért Nagypénteken, annak ellenére, hogy egyházunk szigorú böjtöt és sok imát ír elő, szomorúságunk mégsem nélkülözi a reményt. Éppen ellenkezőleg, tudjuk, hogy minden a Kereszt után kezdődik, amely számunkra egy örök élet kezdete. A szent Nagyböjtöt évente egyszer ünnepeljük, de Húsvét az egyháznak minden egyes vasárnap és minden olyan alkalom, amikor bemutatjuk az isteni Eucharisztiát.3 A feltámadás örömével telt és eucharisztikus éthosz vezeti a híveket a különböző halálos bűnökből a Krisztussal együtt való, életetadó feltámadáshoz, a földi és romlandó emberi természetből az égi és örök dicsőségbe.

Ebben az értelemben – hangsúlyozzák az atyák –, nem a Húsvét vagy Krisztus keresztrefeszítése miatt böjtölünk. A Húsvét és Krisztus Keresztje számunkra nem bánat, hanem örvendezés. Saját bűneink miatt böjtölünk, amelyek távol tartanak minket Istentől, és ezért gyakoroljuk az imádságot és aszkézist, mivel célunk az, hogy olyan tisztán járuljunk az egyház misztériumaihoz – amelyek középpontja az élet kelyhe, az isteni Eucharisztia –, amennyire csak tudunk.4 Krisztus keresztje az ő Országának ismertetőjele, és csak azzal léphetünk be oda. Ez Krisztus tiszteletének és dicsőségének a jele, ahogy minden keresztényé is.5 Ez az oka annak is, hogy Egyházunk elvégzi a Nagyhét szertartásait; az tudniillik, hogy ráébredjünk: mindezt lelki feltámadás követi majd, és az Úr megfeszítésének napja is ilyen értelemmel bír.6

Az ember életében a fájdalom jelenti saját, külön keresztjét. Krisztus követésében mi is arra vagyunk hivatva, hogy fölvéve azt felmenjünk a Golgotára, a feltámadás várásával és bizonyosságával. Az egyházatyák Krisztus keresztjét „orvosnak”7 nevezik, mert meggyógyította és megváltotta az embert az örök haláltól. A fájdalom az ember bukásának következménye, valamint annak, hogy nem engedelmeskedett Isten törvényeinek. Az atyák a fájdalmat az isteni kegyelem ajándékának tekintik az emberi életben, és ahogy vigyázunk Isten ajándékaira, úgy kell vigyáznunk a fájdalomra is, hogy lelkünk üdvösségéhez járuljon hozzá.8 És hogy történik mindez, kérdezhetik néhányan. A fájdalom szent pillanata az a pillanat, amely az embert arra ösztökéli, hogy önmagába nézzen és megkérdezze, mit kér tőle az Úr, amikor átengedi őt ennek a megpróbáltatásnak. Hogyan válhat ez a javára, miféle haszna lehet nem csupán lelkileg, de felebarátja számára is? Sosem szabad elfelejtenünk, hogy nincs megváltás a felebarát nélkül. Megváltásunk a testvérünkön keresztül érkezik. Nem kell, hogy a betegség egymástól lelkileg is elválasszon bennünket, hanem csupán testileg, ha arra van szükség. Abban az esetben, ha betegség miatt testileg távol maradunk egymástól, a hívőnek a feltámadás üzenetét egyéni imádságában kell megélnie. Ebben lehet együtt testvéreivel és Istennel, meghaladva tér és idő korlátait az isteni kegyelem által.

Részesülni a feltámadásban és az életben, a fényben, annyit jelent, hogy az ember a bűnbánata, és a gyónás szentségének segítségével történő megtisztulása által részesül az isteni eucharisztia, az élet kelyhének misztériumában. Krisztus parancsa, hogy legyünk vele egyek: „Ámin, ámin, mondom nektek, ha nem eszitek az ember fiának testét, és nem isszátok a vérét, nincs életetek magatokban. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert valódi étel a testem, és valódi ital a vérem. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne.9 Krisztus szava világosan kimondja, milyen módon tarthatjuk fenn Vele a kapcsolatunkat. Tehát az, aki nem eszi az Úr testét, eldobja az örök életet.10 Elveszíti azt a lehetőséget, hogy egy legyen Krisztussal, és nem azért, mert Krisztus elűzte őt, hanem azért, mert ő maga választotta, hogy kiszakadjon a szőlőskertből, amelyet úgy hívnak: Krisztus és Egyház. Minden, ami Egyházunkban történik, egyetlen középpontra és végső célra irányul: az ember részesülésére az isteni Eucharisztiából. Csak az isteni Eucharisztiában való részvétel által maradunk mindnyájan egyek, éppúgy, ahogy egy atya gyermekei is egyek vele, mert ugyanaz a vérük. Ők az örökösei. Ezért esik az egyházi szövegekben is szó Isten Országának „örököseiről”. Minden alkalommal, amikor részesülünk a szeplőtelen misztériumokban, Krisztussal egy-testté és egy-vérré válunk, örökösei vagyunk, ugyanazon vér szerinti örökösei. Ezért vagyunk egységben egymással, és közös Atyánkkal. Az isteni Eucharisztiában az ember nemcsak lelkileg vesz részt, hanem egész valójával, mert Krisztus saját feltámadásával a teljes embert feltámasztotta.

Az atyák hangsúlyozzák, hogy az egyház „a misztériumokban ismerszik meg” és kikezdhetetlen egységében, „az Eucharisztiában” tartatik meg. Az isteni Eucharisztia misztériumában való szüntelen részvétel által ölt alakot és épül fel az egyház. A Krisztusban való összejövetel és a Benne való közösség teszi teljessé az Egyház liturgikus testét, a hívek életének minden helyén és minden pillanatában. Az „eucharisztia” (hálaadás) szó az eucharisztikus ajándékok megszentelését fejezi ki; a kenyérnek és a bornak Krisztus megszentelt, valódi testeként és véreként való felajánlását, valamint ezek életadó átváltozását jelöli.11 Krisztus áldozatának emlékezeteként évszázadokon át végzi az Egyház töretlenül, az ő rendelése szerint.12 Engesztelő erőként és megszentelő kegyelemként mindig is ez jelentette az Egyház életének és istentiszteleteinek középpontját.13 A keresztények számára a templom az a legfőbb hely, ahol a feltámadás Titokzatos Vacsorájából részesülhetnek az eucharisztikus módon; Isten lelkileg újjászületett gyermekeinek közös és egységes gyülekezeti és istentiszteleti tere.14

Szent Nektáriosz úgy jellemzi az isteni Eucharisztiát, mint ami „hatalmasabb minden misztériumnál, csodálatosabb minden csodánál, amit Isten ereje véghezvitt. Fennségesebb mindennél, amit Isten bölcsessége elgondolt. Drágább minden ajándéknál, amivel Isten szeretete megajánndékozta az embert. Ezért nevezhetjük és tekinthetjük a csodák csodájának és a misztériumok misztériumának. Az isteni részesedés misztériumában nemcsak Krisztus istensége, hanem embersége is rejtőzik”.15 A feltámadás és az Eucharisztia a hit alapjaiként, a teológia forrásaként, a szentek mindenkori tapasztalataként, a feltámadott Úrral való egyesülés megélt váradalmaként és a mennyei áldozatban való részvételként az Egyház és népe számára sosem volt egy mesterségesen kiagyalt erkölcsi futurológia valamely eszkaologikus rögeszméje.

Krisztus feltámadása egy valóban feltámadott emberhez vezet. Feltámadott életet jelent: bűnbánattal, a gondolkodás megváltozásával, húsvéti eucharisztikus tapasztalatot jelent és átlényegülést. Ahhoz, hogy az ember eljusson a húsvét megtapasztalásához, mindenképpen olyan életet kell élnie, amelynek középpontjában az Istennel fenntartott személyes kapcsolat áll az egyház liturgikus életében való részvétel, és a testvérével megvalósuló szeretetteli közösség által. Ha azonban elutasítja a részesülést az isteni Eucharisztia misztériumában, akkor Krisztust utasítja el, és sem Vele nincs egységben, sem pedig testvéreivel. Ebben az esetben ő maga az, aki nem éli meg Krisztus húsvéti üzenetének tapasztalatát és nem is él igazi életet.

Az, aki az Eucharisztiában részesül, magának Krisztusnak Testét és Vérét veszi, azét, aki megszületett, szenvedett a kereszten, feltámadt a holtak közül és felment a mennyekbe. A hívő Krisztus emberi természetének teljességét veszi magához, vele együtt pedig részesül istenségében is, amely elválaszthatatlan egységben van azzal. Tágabb értelemben véve a Háromágos Istent veszi magához.16 Egyedül Krisztus jelenléte a Kehelyben az, amely mindeneket felold, ahogy a Fény oszlatja el a sötétséget. Semmilyen romlandó nem tud hatással lenni Krisztus jelenlétére, aki a maga teljességében ott van az áldoztatókanálon azért, hogy a hívő magához vehesse Őt. Máskülönben az isteni liturgia minden eszköze is, magával a templom terével együtt megszentelődik Krisztus jelenléte és a Szentlélek megtisztító erejű kegyelme által.

Az apostoli atyák és az egyházatyák tapasztalatában és tanításában az Egyház fogalma azonos az isteni Eucharisztiával. Ez azért van így, mert az Egyház tapasztalatból tudja, hogy Isten szeretete azonos az Egyházzal, az Egyház pedig az isteni Eucharisztiával. Következésképp az Egyház az a hely, ahol Isten szeretete kiárad a világba, az ember pedig rátalál valódi rendeltetésére. Az Egyház, mint Isten szeretete, nem ebből a világból való. Az eszkatonban született és az eszkatonra irányul. A világban van, anélkül, hogy „evilágból lenne”.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a bűnbánat szerepét sem, mely a fény gyermekeivé változtat minket: „Egykor ugyanis sötétség voltatok, most fény az Úrban, járjatok a fény gyermekeiként17. Nem volna szükség a bűnbánatra, ha az emberi természet nem lenne hajlamos a rosszra az első emberpár bukását követően. Ha az értelem elsötétedésével nem feledkeztünk volna meg Istenről és az Ő parancsairól. Az Isten „képére” teremtett ember a bűn bábja lett. Isten Fia és Igéje emberré lett és eljött a földre, mert csak ő volt képes megszabadítani teremtményét a bűntől. Egyedül Ő, keresztáldozatával és életetadó feltámadásával tudta feltámasztani az Istenben való új életre a lelkileg halott embert, egyedül Ő tehette a bűn szolgájából újra Isten gyermekévé. Az Úr üdvözítő művét folytatja az Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyház, amely Krisztus teste, lelkek és testek kórháza, a hívek anyja és táplálója. Krisztus Egyháza, amelynek „egész építményét összetartja”18 a Szentlélek, tiszta tanításával, szilárd rendjével és szent misztériumaival szenteli meg tagjait, és gyógyítja a sebeket és betegségeket megszabadító szellemi gyógyszereivel.

Az Egyház hagyománya szerint, ahogy már említettük, a bűnbánatot a bűnök szóbeli megvallása követi. A bűnök beismerése a gonosz tettek, szavak és gondolatok, vagyis a gondolkodás egészének önkéntes felfedése a lelki atya előtt. Ez áhítatos, vagyis töredelemes szívvel jár együtt.19A bűnbánat előfeltétele a részletes önvizsgálat, ami lelkiismeretünk megtisztulásához, vétkeink felismeréséhez és végül azok teljesen szabad megvallásához vezet. A szívbéli áhítatnak szintén fontos szerepe van a bűnbánatban, mert a szív, ami megsajnálta az Urat, elszomorodik, amikor megérti milyen hálátlanul bánt ajándékaival és szeretetével. Szükséges, hogy hívő átgondolja azt, amit meggyón. A bűnbánat vezeti vissza Krisztushoz, akitől eltávolodott. Tudjuk, hogy Isten a világ teremtésétől fogva sohasem hagyta el teremtményét, és ez az, aminek a keresztény lelkét reménnyel és örömmel kell eltöltenie azért, hogy Krisztushoz siessen, bármiféle tétovázás nélkül.

A Krisztusban való élet elvezet minket a szüntelen imához, ahogyan ezt ránk hagyta Urunk és az egyházatyák is. Az imádság, ahogy a böjt is, nem öncélú. Eszköz, ami az aszkézis útján vezet és visszanyesi akaratunkat, hogy értelmünket zavartalanul az Úrra irányítsuk.

Az alázat, ami a bűnbánathoz vezet, vonzza Isten kegyelmét és biztosítja a lelki egészséget. Az Istennek tetsző bánat gyümölcse az ember kitartása, megerősödése az erényekben. A pogányok apostola, Pál ezt hirdeti: „Az Istennek tetsző szomorúság a lélekben üdvösségre vezető megbánhatatlan bűnbánatot szerez”.20 Ezzel ellentétben a gőg komplexusokkal tölti meg a lelket és bűnös állapotba vezeti.

Az igazi hívő a gyónással és a bűnbocsánattal megszabadul a bűntudattól és örvend a szabadságnak, amellyel megajándékozta őt Krisztus, és tudja, hogy Krisztus drága vére által tisztult meg, és nem saját erejéből. A kereszténység: szabadság, és a bűnbánatnak is teljes szabadsággal kell bekövetkeznie.21 A hívő belső megújulása a Fény és a megistenülés, a teózis közvetlen tapasztalatában teljesedik be, amely titkokzatosan ható kegyelem és emberi együttműködés gyümölcse, ahogy arról meggyőződhettünk az Egyház életében.

Az ember, aki valóban megéli a bűnbánatot, nem tér vissza korábbi bűneihez, nem ragaszkodik személyekhez vagy mulandó dolgokhoz és nem vonzzák mulandó örömök, hanem figyel a jelenre és várja az eljövendőt, küzd a szenvedélyekkel, törekszik az erényekre, virraszt az imádságban, megbocsátó, könyörületes és kész arra, hogy segítsen embertársainak.

Palamasz Szent Gergely, akiről az Egyház a Nagyböjtben is megemlékezik a szentek között, arra buzdítja a híveket, hogy sajátítsák el a bűnbánat erényeit. Ezek közé sorolja az alázatos megfontoltságot, az áhítatot és a gyászt. Összefoglalva a bűnbánatot megélő keresztény minden ismérvét, leírja, hogy higgadt, nyugodt, telve van könyörülettel és együttérzéssel mások iránt. Vágyik az igazságosságra, törekszik a tisztaságra, békés és békét hozó, türelmesen elviseli a fájdalmat és mindent, amit el kell szenvednie az igazságért és az igazságosságért.22 Egyszóval a „világosság gyermeke”.

Teológus Szt. Gergely azt hangsúlyozza, hogy a keresztény számámra a Fény Krisztus ismerete és az istenes élet, míg a sötétség Krisztus nem ismerete és a bűn. Ahogy a látható fény szükséges minden teremtmény létezéséhez, úgyanúgy Krisztus, az igazi Fény szükséges a valódi élethez, ami nem egyenlő az egyszerű túléléssel.23 Ez az a fény, amelyet keresztény hívő Húsvétkor megkaphat: maga Krisztus, aki az oltáron nyugszik, hogy feláldozza magát az emberért. Magunkhoz véve Krisztust a helyes felkészülést követően, a lehető legnagyobb szellemi nyereségre teszünk szert. Ahogy a húsvét hajnali szolgálaton énekeljük: „tisztítsuk meg érzékeinket, hogy meglássuk a feltámadás megközelíthetetlen fényében felragyogó Krisztust és meghalljuk tisztán, mikor azt mondja: örvendjetek.”24. Ha megtisztítjuk érzékeinket, értelmünket, a test és a lélek szemeit, akkor méltóvá válunk arra, hogy meglássuk a lélek szemeivel Krisztust az Uralkodót, aki feltámadt a sírból és ragyogóbb a Napnál. E mellett maga az Úr is azt mondta: „A tiszta szívűek meglátják az Istent”.25

Az Istennek tetszően élő ember, ahogy a világosság, láthatóvá válik az emberek előtt, ahogyan az Úr mondta: „Ragyogjon a világosságotok az emberek előtt, szól, hogy amikor látják jótetteiteket, dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16). Aranyszájú Szent János ezt magyarázva mondja: „ahogy az élet összhangban van a tanításokkal és a tanítások hírdetik az életet.”26

Az örökkévalóság fénye erőt ad az embernek, hogy boldoguljon jelenbéli életének ideiglenes és álságos mivoltával. Már ebben az életben elkezdve minden nap az örökkévalóság távlatain elmélkedik Krisztus közelében. Ezért szégyenült meg az alvilág. Krisztus feltámadásával megújította a régi, a bukott Ádámot.27 Így ad minden embernek lehetőséget a megújulásra és az újjászületésre: elhagyva a régi embert, aki a sötétséget választotta, a hívőt arra hívja, hogy kövesse a világosságot, meggyőződve arról, hogy nincs más a feltámadott Krisztuson kívül. A kereszténynek azért kell küzdenie, hogy megtartsa ezt a fényt egész életében, a feltámadás örömét élve. Látja Krisztus üres sírját és nem zavarja meg semmiféle evilági, külső körülmény, mert nem tartozik evilághoz.

Tartsuk észben mindig Szent Porfíriosz szavait, amelyek jelen helyzetben különösen nagy jelentőséggel bírnak: “ Az élet Krisztus nélkül nem élet. Kész, vége. Ha nem látod Krisztust minden tettedben és gondolatodban, Krisztus nélküli vagy. Krisztus nem mélabús, nem is melankólikus és nem magába forduló, … Az ember csak gondolkodik, és különböző rossz gondolatok kínozzák és megnyomorítják, amelyek bizonyos életszakaszaiban megbetegítették. Krisztus az új élet. Hogy is mondjam? Krisztus minden. Ő az öröm, az élet, a fény, az igazi világosság, ami megörvendeztet minden embert, hogy repessen, hogy lásson mindent, hogy lásson mindenkit, hogy mindenkiért szenvedjen, hogy mindenkit Ővele együtt, Krisztushoz közel akarjon” 28.

Örvendjünk, tehát, testvéreim, ezen a különös Húsvéton, Krisztus feltámadásán. Ne hagyjuk, hogy ezt beárnyékolja a halálfélelem. Krisztus értünk győzte le a halált. Várjuk azt a pillanatot, amikor mindannyian újra a templomban lehetünk, és Krisztussal egy-testté és egy-vérré válhatunk, egyesülve az Élet Kelyhe körül, mint új hajtás Urunk szőlőskertjében.

Testvéreim, Krisztus feltámadt!

1Mt 22, 39.

2Aranyszájú Szt János, Beszéd a zsidók ellen. 3. beszéd, PG 48, 867:, PG 51, 35: ”...tehát a Húsvét nem böjt, nem is gyász, hanem a csodálat és az öröm záloga. Mert a kereszt megölte a bűn, megtisztulása lett az egész világnak, megbékítése a régi ellenségnek, megnyitotta az ég kapuit… sok más javakat ajándékozott nekünk. ezért nincs okunk gyászoni vagy sírni, hanem örvendeznünk és ezek dicsértetét zengenünk mindezeknek.”. Uő., Az Atyának, ha lehetséges, vedd el ezt a poharat tőlem … és nem kell elfutni a veszélyektől, hanem minden akaratot alárendelni az Atya akaratának. PG 51,35: Isten keresztje a szeretetének bizonyítéka”.

3Uo, PG 48, 867: “A Nagyböjt egyszer történik évente, a Húsvét háromszor vagy négyszer hetente, vagy amilyen gyakran akarjuk. A Húsvét nem böjt, hanem felajánlás és áldozat, ami megtörténik minden összejövetelkor”.

4Vö. uő.: “...mert nem a Húsvét miatt böjtölünk, és nem is a Kereszt miatt, hanem saját bűneink miatt, hogy közelebb jussunk a misztériumokhoz”.

5uő., A keresztről, a latorról és Krisztus második eljöveteléről és arról, hogy gyakran imádkozzatok ellenségekért, PG 49, 403: “Láthatók a szegek és a kereszt, de ez a kereszt, azt mondják, hogy az ország szimbóluma

6Uő, PG 49, 399: “ Ma Urunk Jézus Krisztus a kereszten, és mi ünnepet ülünk, hogy megtanuld azt, hogy a kereszt ünnep, szellemi ünnep”.

7 Nagy Szt Atanáz, Beszéd az Úr nagypénteki szenvedésére, PG 28, 1056 C: “Az emberek megváltása miatt elgyengült a teremtés, és a kereszt úgy érkezett, mint orvos. Mert a halál a fa által a régi anyagot hírdetve az embereket gyökerükig legyőzte, és a természet partnerei a romlás örökösei lettek.Könyörületes a Teremtő teremtményeivel, megörvendezteti a természetet, a fát a fa gyógyszerével és újra szabad az ember”.

8 Aranyszájú Szt János, Buzdító beszéd a Nagyböjt kezdetére, PG 53, 342: “Miért mondjam, hogy a mi fájdalmunk. Nem. Hanem Isten kegyelmének ajándéka. Nagy gonddal fogadjuk mi is Isten ajándékát, hogy elnyerve ezt a lélek szerinti megváltáshoz jussunk”.

9Jn 6, 53-56.

10 Aranyszájú Szt János, A papságról, 3,6,4, ed. A.-M. Malingrey, Jean Chrysostome , Sur le sacerdoce (Dialogue et Homélie), (SC 272) ; Paris: Les éditions du CERF ,1980 : “Mert nem lehetséges senkinek bejutni a mennyek országába. Ha nem víz és szellem által születik újjá, és nem eszi Krisztus testét és issza az Ő vérét, eldobja az örök életet”.

11 Antiokhiai Szt Ignác, Levél a Szmirnaiakhoz: Senki se essen tévedésbe,még az égiek, és az angyalok dicsősége, a látható és láthatatlan fejedelemségek, ha nem hisznek Krisztus vérében, azok ítéltre jutnak...vizsgáljátok meg az eretnekeket Jézus Krisztus ránk szálló kegyelmében.. VII.1. Távol maradnak az imádságtól és eukharisztiától, mert nem vallják, hogy az eukharisztia Megváltónk Jézus Krisztus bűneinkért szenvedett teste, melyet az Atya jóságában feltámasztott. Akik Isten ajándékának ellentmondanak, vitatkozva halnak meg. Hasznukra válna a szeretet, hogy fel is támadjanak. https://el.orthodoxwiki.org, Lásd még Lyoni Szt Irenaeus, A hamis gnózis leleplezése és cáfolata, V,2 PG 7, 1127 ΑΒ: Így tehát ... Isten Igéjét vesszük magunkhoz, az eucharisztia Isten teste és vére’’. Jusztinosz, 1. Apologia 66 PG 6, 428 Β : Ezután (az előljáró, προεστώς) ... hálát ad hosszan azokért, amikre méltatott minket’’.

12Mt. 26, 26-29. Mk. 14, 22-25. Lk. 22, 15-20. Jn. 6, 47-58. 1Kor 11, 23-29.

13. Karmiri, “Εὐχαριστία Θεία” (Isteni eucharisztia), ΘΗΕ, τ.5, 1119-1131. Π.Ν.Τρεμπέλα, P.N. Trebela, Δογματική,τ.Γ΄ (Dogmatika. 4.k.), Ἀθῆναι 1979, 142-238.

14 Szent-hegyi Szent Nikodémus, Χρηστοήθεια τῶν Χριστιανῶν (A keresztények krisztusi ethosza), ἐκδ. Ρηγοπούλου, Θεσσαλονίκη 1974, σελ. 110, 293.

15Ἁγ. ΝεκταρίουΜητρ. Πενταπόλεως Szent Nektáriosz, Περὶ τοῦ Μυστηρίου τῆς Θείας Εὐχαριστίας (Az isteni eucharisztia misztériumáról),ἐκδ. Παρρησία, Ἀθήνα 2017, χ.τ. σελ. 44.

16 Damaszkuszi Szt János, Az igaz hitről IV 13, PG 94, 1153Α : “Részesülésnek nevezik, mert ezáltal Jézus istenségét vesszük magunkhoz. Közösségnek is nevezik, és valóban az, mert ezáltal leszünk közösségben Krisztussal, részesülünk testében és istenségében. Amikor magunkhoz vesszük egyesülünk másokkal is ezáltal. Mert bár egy kenyérből részesülünk, mindannyian Krisztus testében és vérében, és mások tagjaivá leszünk, Krisztussal egy.testté kapcsolódva”.

17 Ef 5, 8.

18 Húsvéti alkonyati szolgálati ének

19 Szent-hegyi Szent Nikodémus, Ἐξομολογητάριον (Gyónási segédkönyv), ἔκδ. Νεκτ. Παναγοπούλου, Ἀθήνα 1994, 213.

20 2Kor 7, 10.

21 Porphiriosz, Ἀνθολόγιο Συμβουλῶν (Tanácsok gyűjteménye), Ἀθήνα, 2003, 76-84.

22 Palamasz Szt Gergely, Beszéd 31. PG 151, 392 C D – 393 Α: „Tartsunk bűnbánatot, testvérek, kérlek titeket, mutassuk a bűnbánat méltó gyümölcseit, hogy az mennyek országát örököljük, mert közel van hozzánk, … Gondozzuk és építsük a bűnbánat műveit, az alázatos megfontoltságot, az imádságos és töredelmes lelket, az irgalommal telt, lágy szívet, ami az igazságosságot szereti, keresi a tisztaságot, békés, békéltető, türelmes, amely örvendezik, ha üldözik, ha bántalmazzák, ha szidalmazzák, és rágalmazzák az igazságért és az igazságosságért…

23 Teológus Szt Gergely, Teológia beszéd, 4. A Fiúról ed. Barbel, Gregor von Nazianz, dieTheologischenReden. (28), 20 „Mert ha a sötétség tudatlanság és bűn, akkor a fény ismeret és istennel telt élet. Élet ő, mert ő a fény, és minden értelmes természetnek a léte és lényege. Benne élünk, mozgunk és vagyunk, a lehelés kettős ereje szerint,a lélegzet áthat mindannyiunkat”.

24 Húsvéti kánon 1. tropár, 1. óda, Lásd még Szent-hegyi Szent Nikodémus értelmezése: Ἑορτοδρόμιον, ἐκδ. Σκουρταίων, ἐν Βενετίᾳ 1836, 420-421.

25 Mt 5,8.

26 Aranyszájú Szt János: Buzdító beszéd a szent Nagyböjt kezdetén PG 53, 31. Uő, Első beszéd, PG 54, 585 „Istent ne csak helyes dogmákkal dicsőítsétek, hanem kiváló közösségi életetek által is”.

27 Teológus Szt Gergely, Beszéd, Λόγος ΙΖ΄, PG 36, 336 Β : “Az újjászületés ideje, szülessünk fentről. Az újjáteremtés ideje, vetközzük le a régi Ádámot. Ne maradjunk úgy, ahogy voltunk, hanem amivé lettünk. A fény ragyog a sötétségben, ebben az életben, ebben a testben, bár üldözi a sötétség, de nem fogja fel azt… ”.

28 Kavszokaluviti Porphüriosz atya, Χριστὸς εἶναι τὸ πᾶν (Krisztus a minden), . Ἡσυχαστήριο ‘’ Μεταμόρφωσις τοῦ Σωτῆρος’’, Μήλεσι Ἀττικῆς, 2013, 19.

2020 július 15

Böjti nap

Apostol: 1Kor. 13,11-14, 14,1-5

Evangélium: Mt. 17,24-27, 18,1-4

Hírek

Jelenleg nincs friss hír

© KONSTANTINÁPOLYI EGYETEMES PATRIARCHÁTUS MAGYARORSZÁGI ORTHODOX EXARCHÁTUS