TEMPLOMÜNNEP BELOIANNISZBAN

2021 május 23

Galéria

A belojanniszi templom ez évben ünnepli felszentelésének 25. évfordulóját.

A templom védőszentjeinek, Szent Konstantinnak és Helénának az ünnepe alkalmából Arszeniosz Kardamákisz metropolita, Ausztria püspöke és Magyarország exarchája Isteni Liturgiát végzett a faluban Húsvét Negyedik Vasárnapján Paisziosz püspök atya és az exarchátus számos papjának kíséretében.

A vasárnapi evangéliumi szakaszhoz kapcsolódó beszédében a metropolita hangsúlyozta: fontos figyelnünk arra a részletre, hogy mielőtt az Úr meggyógyítaná, megkérdi az inaszakadtat, hogy szeretne-e meggyógyulni. Ez pedig arra mutat, hogy Isten semmit nem tesz vágyunk és akaratunk ellenére.

A liturgia végén kenyér-áldásra is sor került, majd halotti emlékszertartást végeztek az itt nyugvó görögökért és a templom korábbi papjának, Kalota József atyának a lelki nyugalmáért. Végül sor került a templom jelenlegi parókusa, Pródromosz atya kezdeményezésére újonnan felépített filagória megáldására a templomkertben, amely méltó helyet biztosít ezentúl a közösségi összejövetelek számára.

2021 szeptember 23

A dicsőséges Próféta és Előfutár, Keresztelő Szent János fogantatása.

Nincs böjt

Apostol: Gal. 4,22-27

Evangélium: Lk. 1,5-25

© KONSTANTINÁPOLYI EGYETEMES PATRIARCHÁTUS MAGYARORSZÁGI ORTHODOX EXARCHÁTUS