Szent Ilona sinopei újvértanú

Ünnepe: November 1.
Szinópéi Ilona a 18. században élt az akkor oszmán uralom alatt álló, pontuszi Szinópéban. A róla szóló egyházi elbeszélés a Bekiarisz család leányaként említi; szülei keresztény hitben nevelték, és sokat tanult apai nagybátyjától, aki egy titokban működő görög iskolában tanított. Ilona tizenöt éves volt, amikor édesanyja fonalért küldte a városba. Útja Oukuzoglu pasa, Szinópé kormányzójának háza előtt vezetett el, aki felfigyelt rá, és magához hívatta.
A pasának megtetszett szépsége többször megpróbálta beszennyezni, de Ilona imádsága közben láthatatlan erő akadályozta meg. A házában tartotta fogva, ám a lánynak sikerült megszöknie, és visszatérnie szüleihez. A pasa ezután a keresztény közösség vezetőit fenyegette meg: ha nem adják vissza Ilonát, vérengzést rendez a város keresztényei között. A vének tanácskozása után Ilona apja — a történet szerint sírva, a közösség megmentésének reményében — visszakísérte lányát a pasához. Ilona eközben csendben a zsoltárokat, köztük a hat zsoltárt imádkozta, amelyeket nagybátyjától tanult.
A pasa másnap is próbálkozott, de ismét kudarcot vallott; ezután a nedves, sötét börtönbe záratta Ilonát. A történet szerint ott is felkereste parázna szándékkal, de nem tudta megtörni a lányt, ugyanaz történt mint korábban, az ima fala megvédte őt. A pasa szíve megkeményedett és meg is szállta a gonosz. Mivel nem tudta tervét végre hajtani, dühében halálra ítélte. Elrendelte megkínzását és kivégzését. Két szöget vertek Ilona fejébe, majd lefejezték. Holttestét zsákba varrták és a tengerbe dobták. A zsák nem süllyedt el azonnal, hanem fény ragyogott fölötte, s csak később merült a víz alá Gai közelében.
Néhány nappal később egy görög hajó őrszeme fényt vett észre a tenger mélyén. A felküldött búvárok arany helyett Ilona ereklyéit találták meg. A történet úgy tartja, hogy a hajó kapitánya a szent fejereklyét titokban a szinópéi Istenszülő-templomba vitette, a többi ereklyét pedig Oroszországba szállíttatta. A fejereklyéhez gyógyulásokat kapcsoltak, különösen fejfájás esetén; a tengerben felbukkanó édesvizű forrást pedig Agiasmatának, „szent vizeknek” nevezték. Végül Thesszalonikibe vitték fejereklyéjét a Szent Marina templomba.