PATRIARCHÁTUS

Január

A Három Szent Főpap: Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János emlékezete

Ünnepe: Január 30. Szent Komnénosz Elek bizánci császár uralkodása idején (1081-108) nagy vita támadt a konstantinápolyi hívek között, hogy a januárban ünnepelt három főpap: Nagy Szent Vazul, Hittudós Szent Gergely és Aranyszájú Szent János közül ki a nagyobb. Minden vitatkozó félnek megvolt a maga érve az általa tisztelt szenteket illetően. Egyiket ékesszólásáért, másikat gondolatainak mélységéért, …

A Három Szent Főpap: Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János emlékezete Tovább »

Szent Hyppolit római püspök és vértanú-társai

Ünnepe: Január 30. Szent Kenszorin II. Claudius császár uralkodása idején első hivatalt töltött be. Feljelentés alapján az ítélőszék előtt állva, bátran megvallotta keresztény hitét. Ezért börtönbe zárták. Ott sok csodát tett sőt még halottat is feltámasztott. Azok a katonák, 20-an, akik látták ezt, hittek Krisztusban, ezért mindnyájukat lefejezték. Ugyancsak feljelentették keresztény hite miatt Chrisiát, a …

Szent Hyppolit római püspök és vértanú-társai Tovább »

Szent Teofil vértanú

Ünnepe: Január 30. Teofil Konstantinápolyban született és nevelkedett. Az arabok támadásai idején a hadsereg vezetője lett. Ebben a minőségben Isten segítségével és személyes bátorságával sok csapást mért az ellenségre. Egyik alkalommal azonban az arabok fogságába került. Az uralkodó elé kerülve, az megkedvelte őt, és igyekezett rábeszélni, hogy tagadja meg keresztény hitét. Mivel ebbe nem egyezett …

Szent Teofil vértanú Tovább »

Szent Zenon atya

Ünnepe: Január 30. Szentünk Pontuszból származott gazdag szülőktől. Fiatal korában a hadseregben szolgált, a császári parancsok kézbesítője volt. Valens császár halála után elhagyta a világot. Antiochiába ment, ott az egyik hegyen talált egy barlangot. Negyven éven keresztül élt benne teljesen egyedül, szigorúan élve, hetente vasárnaponként ment el a templomba, hogy a Szent Titkokban részesüljön. Étele, …

Szent Zenon atya Tovább »