Ünnepe: Január 30.
Szent Kenszorin II. Claudius császár uralkodása idején első hivatalt töltött be. Feljelentés alapján az ítélőszék előtt állva, bátran megvallotta keresztény hitét. Ezért börtönbe zárták. Ott sok csodát tett sőt még halottat is feltámasztott. Azok a katonák, 20-an, akik látták ezt, hittek Krisztusban, ezért mindnyájukat lefejezték.
Ugyancsak feljelentették keresztény hite miatt Chrisiát, a boldogságos szüzet. Különféle kínzások alá vetették, és végül nyakára követ kötve a vízbe fullasztották. Szent Szabint szintén megkínozták hite miatt, a kínzások közt adta vissza lelkét Istennek. Mindezekről tudomást szerzett Hyppolit Róma püspöke. Idős kora ellenére elment a helytartóhoz és szóvá tette embertelenségét. A helytartó szolgái kiverték szemét és más kínzások után, kezeit és lábait összekötözve a tengerbe dobták. Mindnyájan 269-ben szenvedtek vértanúságot Krisztusért.