Rólunk írt a Karcagi hírmondó
A karcagi hírmondó február 4-i számában rólunk is szó van
2022. januárjától meghirdetjük a tisztelt híveknek, hogy a vasárnapi liturgiák után lehet jelentkezni házszentelésre, illetve részt lehet venni nyilvános hitoktató alkalmainkon.
2021. December 26-án karácsonyi Szent Liturgiára gyűltek a hívek és az érdeklődők karcagi templomunkban.
2021. november 4-én halotti megemlékezést végeztünk a karcagi orthodox hívekért a helyi temetőben.
Az évek nyoma minden épületen meglátszik, hát még egy ennyire régi templomnál. Fontos, hogy az elhasználódott eszközöket megújítsuk és gondozzuk. 2021 májusában elkezdtük a belső tér megszépítését, azoknak a tárgyaknak a megújítását, melyek nem igényelnek műemlékvédelmi engedélyeket, vagy restaurátori munkákat.
Május 15-én szombaton őeminenciája, Arszéniosz Metropolita Rugyko Maximosz fődiakónus kíséretében látogatást tett a kecskeméti Szent Háromság templomban, ahol Isteni Liturgia keretében imádsággal kísért kézrátétellel pappá szentelte Füzesi Zsolt diakónust. A szertartáson Paisziosz püspök atya és papság mellett az Exarchátus számos híve is megjelent, emellett és az újonnan szentelt pap családja és baráti köre is osztozott …
2020. július 24-én pénteken Borisz és Gleb kijevi vértanúk ünnepén közös Szent Liturgiát mutatott be Kecskeméten a neve napját ünneplő Borisz atyával a beloianniszi és a szigetszentmiklósi parókus.
Nagy örömünnep volt ma Kecskeméten. Templomunk felolvasója Máté, ma tartotta esküvőjét templomunkban. A szertartásra eljött Beloianniszból Prodromosz atya is.
Az elmúlt esztendőben nagy öröm érte a kecskeméti híveinket. A helyi egyházközséget is magában foglaló Alföldi Görögkeleti Parochia ugyanis pályázati forrást nyert a helyi templom egyre sürgetőbbé váló állagmegóvási munkálataihoz. Ez az öröm 2019. májusában lett teljessé. Ekkor fejeződtek be ugyanis a kecskeméti műemlék templomépület állagának megőrzéséhez és felújításához kapcsolódó galambvédelmi és az ólomüveg ablakjavítási …