2019. Szeptember 29-én, vasárnap este az Exarchátus múzeum utcai épülete adott otthont a Keresztény Hidak című programsorozat nyitóestjének.
Szeptember 29-én, vasárnap este az Exarchátus múzeum utcai épülete adott otthont a Keresztény Hidak című programsorozat nyitóestjének. A körülbelül ötvenfős hallgatóság Paisziosz Larendzákisz püspök atya nyitógondolatai után a négy meghívott – Baán István (görögkatolikus pap, teológus), Sajgó Szabolcs SJ (teológus, a Párbeszéd Házának igazgatója), Perczel István (filozófiatörténész) és Zsengellér József (a KRE rektora)– eszmecseréjét kísérhette figyelemmel a hagyomány szerepéről, kérdéseiről az egyes keresztény felekezetekben. Paisziosz püspök atya köszöntőjében kiemelte: „Szent Irenaeus szerint az apostolok az igazság teljességét úgy helyezték el az Egyházban, mint valami kincstárban. Ez a letét azonban eleven dolog, amely megújul és megújítja azt is, ahol található, vagyis az Egyházat, amely őrzi azt. Ezért a hagyományt nem is úgy kell elképzelni, mint bizonyos cselekvések konzerválását, hanem mint eleven erőt, mint egy élő szervezet öntudatát, melyben összegződik korábbi életének minden tapasztalata. A hagyomány nem csak a múlt, hanem olyan jelen, amelyben már az eljövendő lakozik”.
A programsorozat következő estjére október 20-án kerül sor „A misztika útjai Keleten és Nyugaton” címmel.