PATRIARCHÁTUS

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟΝ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΝ ΚΩΝΤΑΝΤΙΝΟΥΠΟΛΕΩΣ - ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟΝ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΝ ΚΩΝΤΑΝΤΙΝΟΥΠΟΛΕΩΣ - ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ

Szigetszentmiklósi egyházközségünk gyalogtúrán vett részt

Szigetszentmiklósi Egyházközségünk július 11-én gyalogtúrán vett részt, mely Lórévről Szigetbecse érintésével Ráckevére a Szerb templomba tartott. Egyházközségünkön kívül a résztvevők nagy része a Duna túlpartjáról, a Rácalmási Nordic Walking Klub tagjaiból került ki. Ők Terekiné Rendes Éva szervezésével s vezetésével érkeztek.

Találkozás reggel 9 órára volt megbeszélve a lórévi kompnál. Akik Adony felől jöttek, a komp késése miatt jó fél órával később értek át.

A túra első állomása a lórévi ártérben levő Zichi kápolna volt, ahol a csapat egyik tagja, dr. Baráth Károly mesélt a hely történetéről. 

Ezt követően egy hosszabb szakasz következett. Földúton átgyalogoltunk Szigetbecsére. A táj nagyon szép volt. Itt-ott learatott táblák, napraforgó és kukoricaföldek mellett vezetett az út.

Ráckevén elsőként Horváth Nepomuki János sírját tekintettük meg. Az ő alakjáról és kalandos életútjáról mintázta Petőfi Sándor a János Vitéz című alkotását.

Ezután a Kis-Duna partja következett, megnéztük ugyanis az európai szinten is ritkaságszámba menő, működő hajómalmot, ahol is betekintést nyerhettünk elméletben és gyakorlatban a molnárok tudományába. 

Az érdekes előadás után némi liszttel a tarsolyunkban, tovább indultunk a Szerb templomba, ahol a szigetszentmiklósi egyházközségünk parókusa beszélt a templomról, annak történetéről és a benne levő érdekességekről. Baráth doktor úr az egyik oldalkápolna falára festett orvos-szentekre hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, ebben a kápolnában kellene az orvosok kitüntetését végezni, hiszen ennyi régi kolléga talán másutt sincsen egy helyen megfestve. Ráadásul tőlük még ma, a korszerű orvostudomány idejében is van még mit tanulni, hiszen ők nem a pénzért, hanem embertársaik iránti szeretetből gyógyítottak.