Ünnepe: Február 18.
Agapit Kappadókiában született, szülei keresztények voltak. Már fiatal korában kolostorba lépett, ahol ezer szerzetes élt. Kitűnő képzést kapva tőlük, Isten törvényeinek híres magyarázója lett. Szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta. Licius császár, meghallva, hogy nagy testi erővel rendelkezik, katonái közé sorozta. Agapit a hadseregben sem hagyta el szerzetesi szokásait. Amikor a császár a keresztényüldözését rendelte el, Agapit, látva többek vértanúi szenvedését és halálát, ő is köztük szeretett volna lenni. Csak egy lándzsa szúrását kellett elviselnie. Nagy Konstantin császár idején a papság és a nép a frigiai Szinadé püspökévé tette. Késő öregségben, békében hunyt el a IV. században.