PATRIARCHÁTUS

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟΝ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΝ ΚΩΝΤΑΝΤΙΝΟΥΠΟΛΕΩΣ - ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟΝ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΝ ΚΩΝΤΑΝΤΙΝΟΥΠΟΛΕΩΣ - ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ

Szent Longinusz vértanú százados

Ünnepe: Október 16.
Az I. századi kappadóciai Ardaleszből származott. Katona lett, és Jeruzsálemben Poncius Pilátus hatalma alatt volt. Nagypénteken őt is kivezényelték, hogy jelen legyen Jézus szenvedésénél és halálánál. Őrizve a megfeszített Jézust, látta mindazokat a csodákat, amiket akkor a Természetben látni lehetett: elsötétedett a Nap, földrengés keletkezett, a sziklák meghasadtak. Ezeket látva Jézust Isten Fiának vallotta. Egy hagyomány szerint ő szúrta át lándzsájával az Üdvözítő oldalát. Az onnan kiáradó vér és víz meggyógyította szembetegségét.
Szintén a hagyomány szerint Jézus feltámadása után megvált katonai szolgálatától és hitt Jézus Krisztus tanításának. Visszatérve hazájába, ott hirdette az Evangéliumot. Ezért, a zsidók vádaskodására Pilátustól küldött katonák karddal lefejezték Longinuszt. Ez lett a sorsa még katonatársainak is, akik szintén Jézus keresztje mellett álltak Nagypénteken.