Ünnepe: Április 22.
Theodor a galáciai Szikea helységben született. Atyja Jusztinián császár testőre volt, anyja Mária. Hatéves korában anyja katonaiskolába akarta adni, de megjelent neki szent György nagyvértanú álmában és lebeszélte erről. Szokása volt a gyermeknek, hogy éjszaka titokban elhagyta szülei házát és a város közeli szent György templomba ment reggeli istentiszteletre. 14 éves korában e mellett a templom mellett egy szűk barlangba zártózott és önmegtagadások között élt benne. Szent élete miatt pappá szentelték. Kívánva látni a szent helyeket Jeruzsálembe ment, majd felkeresett több szentéletű atyát és a Szent Városban szerzetes lett. Visszatérve onnan hazájába, a szent György templom mellett kolostort épített és abban elöljáró lett. Szent élete arra indította Anasztaziopulosz lakóit, hogy megválasztották püspöküknek. 40 éven keresztül volt hívei főpásztora, azután újra visszatért előbbi kolostorába, amelyben azután csendes, hallgatag életet élt. Életében türelmes, hittől, reménytől, szeretettől és alázatosságtól ragyogó ember volt. Imádságával sok beteget meggyógyított és sok más csodát is tett. Halála idejét előre tudva, békében hunyt el 613-ban.