Vaszilopita áldás Beloianniszban
2024. január elsején a beloianniszi egyházközség tagjai is közösen elfogyasztották a Prodromosz atya által megáldott vaszilopitát.
2024. január elsején a beloianniszi egyházközség tagjai is közösen elfogyasztották a Prodromosz atya által megáldott vaszilopitát.
2024. január 1-én Nagy Szent Vazul ünnepén a Szent Liturgia után a szokásoknak megfelelően vaszilopitát áldásra került sor. Tudvalevő, hogy ez a szokás arra vezethető vissza, hogy egyszer a szent városát bekerítő ellenség, hirtelen megfutamodott. A hadisarc céljára összegyűjtött értékeket pedig ezután valahogyan vissza kellett juttatni azok jogos tulajdonosaihoz. Nagy Szent Vazul úgy oldotta meg …
2023. deember 31-én az év utolsó napján ünnepélyes püspöki liturgiával búcsúztatta a beloianniszi egyházközség az óévet. Paisios püspök atya a tőle megszokott közvetlen kedvességgel kívánt az egyházközség tagjainak sok boldogságot az előttük álló új esztendőre.
2023 karácsonyán 25-én, 26-án és 27-én minden nap Szent Liturgiával ünnepelt a Szent Demeter Egyházközség. Minden szolgálatra többen eljöttek a távol élők közül is.
2023. december 22-én “Régi idők Karácsonya” címmel karácsonyváró programot szervezett a Szent Miklós Görögkeleti Egyházközség Szigetszentmiklóson. A programon karácsonyi kiállítás mellett kézműves foglalkozás (nemezelés, karácsonyfadísz készítés, mézeskalács díszítés) és közös éneklés várta a résztvevőket.
Karácsonyra készülve az idén is kiállítással várja az érdeklődőket a Szent Miklós Görögkeleti Egyházközség. Nyitva: pénteken 17-19, szombaton 17-19, vasárnap 9-13.
Szent Miklós ünnepéhez kapcsolódóan a Beloianniszi egyházközségben is megemlékeztek a nagy szentről. Sőt, a gyermekek számára érdekes módon mikuláscsomagok is előkerültek valahogyan Prodromosz atya táskájából.
Ez esztendőben, mivel Szent Miklós napja hétköznapra esik, december 3-án vasárnap ünneplte a szigetszentmiklósi Szent Miklós Görögkeleti Egyházközség templomünnepét. A Liturgiát Őeminenciája Arsenios metropolita vezette. Részt vett még rajta Maximos archimandrita és a szerb egyház diakónusa, András atya is. A szép számban érkezett hívek nagy része csak a kápolnán kívül tudott helyet foglalni. A szertartást …
November 10-én, pénteken, Kappadókiai Szent Arzéniosz ünnepén, Őeminenciája Arsenios ausztriai metropolita és magyarországi exarcha különleges pompával ünnepelte névnapján az Isteni liturgiát a bécsi Szentháromság-székesegyházban. A szertart őeminenciája Arsenios metropolita vezette. Őeminenciája Polikarpos olaszországi metropolita és dél-európai exarcha és az Isteni Igét hirdető Paisiosz apameiai püspök őexcellenciája koncelebráltak vele. Az énekszolgálatot az ausztriai Szent Metropolisz bizánci …
Kappadókiai Szent Arszeniosz ünnepe és papszentelés a Szentháromság-székesegyházban Tovább »
2023. október 26-án, Szent Demeter ünnepén Paisios püspök vezetésével Szent Liturgiával emlékezett meg a beloianniszi egyházközség védőszentjéről. Szent Demeter mind a görögök, mind a magyarok számára igen sokat jelent. Ő nagyon fontos kapocs a két nép között. Így nem meglepő, hogy az ünnepre Görögországból egy zarándokokat szállító különbusz érkezett, hogy együtt ünneplhessenek a görögországi és …
Püspöki liturgiával egybekötött templomünnep volt Beloianniszban Szent Demeter ünnepén Tovább »