Ünnepe: December 1.
Szentünk a kisázsiai Amniában élt. Gazdag és istenfélő ember volt. Mivel nagyon jószívű volt, szívesen ajándékozott gazdagságából segítséget a szegényeknek, özvegyeknek és árváknak. Egy rászoruló sem ment el tőle üres kézzel. Ezért kapta a „könyörülő” melléknevet. Adakozásában addig ment, hogy őmaga is szegénnyé lett. Még ebben az állapotban is igyekezett segíteni a rászorulókon. Egy alkalommal felső ruháját vette le magáról és adta más szegénynek. Isten újra gazdagsággal jutalmazta meg Filaretot. Egyik unokája Biborban született Konstantin császár felesége lett. Filaret újra gazdag lett és ezzel együtt előkelő is. Késő öregségben halt meg és Konstantinápolyban temették el 792-ben. Sírjánál sok csoda és gyógyulás történt