Ünnepe: Szeptember 9.
Mária szülei: Szent Joakim és Anna Názáretben éltek. Joakim Juda törzs származott és Dávid király családjából. Anna Lévi törzsének és Áron főpap családjának volt leszármazottja. Bár ilyen fényes ősöktől származtak, ez az ő idejükben már nem jelentett semmi kiváltságot számukra. Mint egyszerű emberek éltek a többiek között.
Az emberek előtt ugyan keveseknek látszottak, de Isten szemében nagyonis ismeretesek voltak. Isten szavának ismerete gazdagította lelküket. Lelki gazdagságuk mellett anyagi gazdagságnak is örvendhettek. Erényekkel ékes életüket Isten parancsainak teljesítésében élték. Ünnepnapokon Isten templomának fenntartására és a szegények táplálására különítettek el egy-egy részt vagyonukból. Isten előtt kedves házasságban éltek. Házasságukat azonban az tette szomorúvá, hogy gyermek nélkül öregedtek meg. Abban a korban ezt az emberek nagy szégyennek tartották. Isten büntetését is látták benne. Isten akaratából mégis leánygyermekük született, hogy e születésben Isten ereje nyilvánuljon meg. Ebben a születésben valóban nem a Természet ereje tevékenykedett, hanem az Istené. Le tudta győzni a Természet törvényét, és le tudta oldozni a magtalanság kötelékét. „Így gyümölcstelen és kiszáradt szülőktől, mintegy megöntözött nőtt számunkra a dicsőséges gyümölcs: a tisztaságos szűz. A gyümölcstelenség kötelékei feloldódtak, az imádság reménységen felül gyümölcshozóvá vált, a gyermektelen gyermeket szült, a gyermeknélküli boldog anyává lett”, mondja róluk krétai Szent András.
A hároméves Mária templomba vezetése után, Joakim néhány évre, 80 éves korában meghalt. Az özvegy Anna Jeruzsálembe költözött, hogy leánya közelében élhessen. Két év múlva, 79 éves korában ő is Istenhez költözött. Egyházunk istenősöknek nevezi őket. Leányuktól Máriától született az unoka: az Istenember.