PATRIARCHÁTUS

Szent Szózon kilikiai vértanú

Ünnepe: Szeptember 7.
Szent Szózon (†304) nézve Szózon kilikiai volt. Maximián helytartó alatt Pompeopoliszban élt. Juhok őrzésével foglalkozott. Istenfélő keresztény életet élt, Isten igéjének tanulásában sok időt töltött el. Bárhol őrizte nyáját, a hasonló foglalkozású ifjak és férfiak köréje gyültek és ő tanította őket az igaz Isten ismeretére. Sok embert vezetett el a szent keresztségre. A Szentlélek kegyelme volt benne. Egy alkalommal egy tölgyfa melletti forrásnál elaludt és látomása volt, meghívást kapott benne a vértanúságra, és ígéretet, hogy az a hely sokaknak lelki javára szolgál majd egykor.
Felkelvén az álomból, a juhokat másokra bízta, ő pedig Pompeopoliszba ment. Itt, látva a bálványimádók istentelenségét, szívében nagyon elszomorodott. Volt a városban egy bálványtemplom, benne egy arany bálványszoborral. Éjszaka bement a templomba, és a bálványszobornak letörte az egyik karját. Összetörte, és darabonkint szétosztotta a szegényeknek. A szobor megcsonkítása nagy zendülést okozott az emberek között. Sok embert megkínoztak miatta. Szózon, mivel nem akarta, hogy miatta ártatlanokat kínozzanak, maga számolt be Maximián helytartónak tettéről. Tettét így okolta meg: Látni akartam a bálványistent, amikor karját letörtem, nem állt ellent, nem szólt semmit. Csak emberi kezek alkotása, és nem tudott magán segíteni, amikor kárt okoztam neki. A helytartó megparancsolta, hogy kínozzák meg Szózont. Először fára függesztették, és oldalát vaskarmokkal tépték. Utána hegyes szögekkel kivert vascipőbe dugták lábait, és így vezették a városban. Istent dicsérve járkált benne. Azután újra fára feszítették és vasvesszővel verték, úgy, hogy csontjait is összetörték. Ezekben a kínzásokban adta vissza lelkét istennek a 288. év után. Kínzói, látva, hogy már meghalt, nagy tüzet gyújtottak, és a máglyára vetették holttestét. Ekkor nagy villámlás, mennydörgés és eső keletkezett. A vértanú holtteste így épségben maradt. Éjszaka hívek jöttek, hogy elvigyék holttestét. Éjfélkor mennyei fény ragyogta be a testet. Elvitték, tisztelettel eltemették. Sírjánál sok csoda történt, de annál a tölgyfa melletti forrásnál is, amelyről látomást látott.