Ünnepe: Január 22.
Szent Pál legkedvesebb tanítványa a kisázsiai Lisztrában született. Atyja pogány, anyja zsidó volt. A Szentírást anyja tanításából már gyermekkorában megismerte. Szent Pál, Lisztrában járva megkeresztelte őt. Évek múlva pedig apostoli útjára társul vette magához. Vele maradt egészen az apostol haláláig. Apostoli útjában Szent Pál sok helyen megfordult. Útközben Timoteus fontos megbízásokat kapott az apostoltól. Nem húzódozott semmi fáradságtól, mindent örömest vállalt Istenért és a lelkekért. Amikor Szent Pált Jeruzsálemben fogságba ejtették és Rómába vitték, mindenütt hűségesen vele tartózkodott. A fogság után újra együtt látogatták meg az egyházakat. Ezen az úton szentelte fel és bízta Timoteusra Szent Pál az efezusi püspökséget és a kis-ázsiai egyházak felügyeletét. Ettől kezdve külön működtek. Szent Pál, második fogsága idején Rómába hívta, mert nem tudott nélküle lenni. Timoteus teljesítette kérését és Rómában maradt az apostol vértanúi haláláig. Ettől kezdve elég kevés ismeretünk van róla. Életét az Apostolok Cselekedeteiből és két levélből ismerjük meg, amit Szent Pál hozzá írt. A hagyomány szerint a pogány efezusiak, Diana istennőjük ünnepe alkalmával kövekkel és botokkal bántalmazták. A keresztények a szomszédos hegyre vitték, ahol meghalt az Úrban 96-ban.