Szent Lőrinc, a szalaminai Faneromeni monostor alapítója
Ünnepe: Március 7. Szent Lőrinc, a szalaminai Faneromeni monostor alapítója (†1707).
Ünnepe: Március 7. Szent Lőrinc, a szalaminai Faneromeni monostor alapítója (†1707).
Ünnepe: Március 7. Vazul, Efrém, Kapiton, Jenő, Eteriosz, Elpidosz és Agatodor mindnyájan a város püspökei voltak, de különböző időkben. Mindnyájan sokat fáradtak azon, hogy a keresztény hit terjedjen Kherszonész városában. Szent Vazul isteni bölcsességű volt, Efrém dicsőséges. 300 körül hirdették a keresztény hitet. Vazult a zsidók agyonkövezték. Efrém a Dunánál halt meg kard által. Ugyanez …
Ünnepe: Március 7. Pál a Kis-Ázsia északnyugati partjánál levő Plusziada püspöke volt. Ebben az időben folyt a nagy harc az ikononok tisztelete ellen. A szent főpap látva, hogy mennyi szomorúságot, de bajt is okoznak az igaz hitnek a tévtanítók tevékenységei, bátran szembeszállt velük. Ezért megpróbáltatásokat, száműzetést kellett elszenvednie. Ilyen szenvedések között békében hunyt el 850 …
Ünnepe: Március 7. szentünk Rómában született, eredeti neve Viktorin volt. Egészen öreg koráig sokat vétkezett és elmerült az érzéki élvezetekben. Öreg korában elgondolkozott életén, vétkeire gondolva félni kezdett Isten ítéletétől. Egy kolostorba menve, kérte a főnököt, hogy vegye föl szerzetesei közé. Bűnbánatot tartva, az egész testvériség elcsodálkozott alázatosságán, böjtjein, engedelmességén és a többi szerzetesi tevékenységén. …
Ünnepe: Március 7. Efrém először Antiochiában volt hadvezér. Sok jót tett a szegényekkel, irgalmas és együttérző volt a rászorulókkal, szelíd és barátságos mindenkivel. Amikor Antiochiát nagy földrengés rázta meg és az utána keletkezett tűzvész szinte az egész várost elpusztította, Jusztin császár Antiochiába küldte Kelet hadvezérét Efrémet, hogy irányítsa város újjáépítését. Munkáját mindenki megelégedésére végezte. Isteni …
Ünnepe: Március 7. Szent Arkadiosz és Nesztor trimithoszi püspökök.