PATRIARCHÁTUS

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟΝ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΝ ΚΩΝΤΑΝΤΙΝΟΥΠΟΛΕΩΣ - ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟΝ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΝ ΚΩΝΤΑΝΤΙΝΟΥΠΟΛΕΩΣ - ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ

Szent Panteleimon Gyalogos zarándoklat

Az idei esztendőben 2021. július 24-én szombaton a korábbiakhoz képest fordított irányban indult a gyalogos zarándoklat ezúttal Dunaújvárosból, az egykori Szent Panteleimon monostor valamikori helyétől Beloianniszba. A zarándoklatot az elmúlt évekhez hasonlóan a szigetszentmiklósi görögkeleti parochus vezette.

Az 2013-ban Kalota József protopresbiter által kezdeményezett és azóta minden évben megtartott öt éve pedig gyalogosan is bejárható Szent Panteleimon zarándoklaton a környéken lakók mellett Szigetszentmiklóson és az ország távolabbi településein élő hívek is részt vettek. 

A Beloiannisz-Dunaújváros közötti, mintegy 33 kilométeres út során nem csak az egykori görög alapítású Szent Panteleimon monostor lakóiról, hanem a névadó orvos-vértanúról is megemlékeztek a résztvevők.

A zarándoklat reggel 7 órakor a dunaújvárosi szerb templomtól indult. 

Az első állomás a Duna part volt, ahol az egykori szerzetesek emlékezetére rövid emlékszertartásra került sor,virágokkal és egy emlékkereszt vízre bocsátásával.

Az út menti kereszteknél evangélium olvasásra került sor.

A gyalogos menet Rácalmás, Kulcs, Adony és Iváncsa érintésével haladt Beloianisz felé. Rácalmáson a résztvevők betértek a szerb és az evangélikus templomba is.

Iváncsán a római katolikus egyházközség nagy szeretettel fogadta a zarándokokat.

A zarándoklat végállomása ez esztendőben Beloiannisz volt. A zarándoklatot életre hívó József atya síremléke előtt rövid emlékszertartást végeztek a jelen levő atyák.

Ezt követően a Szironta együttes muzsikált.

A nap zárásaként Prodromosz atya és az egyházközsége mindenkit ellátott minden földi jóval.