Ünnepe: Szeptember 28.
Báruk próféta az ószövetségi kinyilatkoztatás kevésbé ismert, mégis jelentős alakja. A keresztény hagyomány Jeremiás próféta hűséges tanítványaként, írnokaként és barátjaként tiszteli. Neve „áldottat” jelent. A Kr. e. VII. században élt, Nérija fia volt, és egész életét szorosan összekapcsolta mesterének szolgálatával. Jeremiás annyira közel érezte magához, hogy „leheletének” és „nyugalmának” nevezte. Bár testben két külön ember voltak, a kölcsönös szeretet és az egyazon Szentlélekben való közösség egyesítette őket.
Báruk szerepe különösen akkor vált fontossá, amikor Jeremiás fogságba került. A próféta lediktálta neki jövendöléseit, majd megparancsolta, hogy olvassa fel azokat a népnek. Amikor Jojakim király értesült a tekercs tartalmáról, nem fogadta meg az intelmeket, hanem darabonként levágta és tűzbe vetette az írást. Bárukot is üldözték és bebörtönözték, mert bátran hirdette az igazságot, és nem hallgatott a nép bűneiről.
A hagyomány szerint Báruk Jeremiással együtt siratta Jeruzsálem pusztulását. Egy teljes tekercsben lejegyezte a próféta jövendöléseit, majd felolvasta azokat a jeruzsálemi templomban. Mesterével együtt tanította és feddte a zsidókat, ezért gyűlölettel, zaklatással és üldözéssel kellett szembenéznie. Hűsége azonban rendíthetetlen maradt: nemcsak Jeremiás tanításait jegyezte le, hanem osztozott vele a fogság, a megaláztatás és a száműzetés minden fájdalmában is.
Nevéhez kapcsolódik a Báruk könyve, az ószövetségi apokrif iratok egyike. E könyvet a protestánsok nem tekintik a Szentírás részének, az ortodox és a római katolikus egyház azonban elfogadja. A mű egyik legismertebb része a Megváltó eljövetelére utal: „Ez a mi Istenünk, senki más nem hasonlítható hozzá. Feltárta a tudás minden útját, és Jákobnak, az ő szolgájának, Izraelnek, az ő szeretettjének adta. Ezután megjelent a földön, és emberekkel társalgott” (Báruk 3,36–38).
A keresztény hagyomány ezt a szakaszt Krisztus megtestesülésének próféciájaként értelmezi. Aranyszájú Szent János szerint Báruk ebben a részben a Fiúról beszél, aki emberré lett, mégis Isten maradt. Szavai több liturgikus énekben is visszhangoznak, különösen Krisztus születésének, virágvasárnapnak, a Teofániának és a színeváltozásnak ünnepi szövegeiben.
Amikor Nabukodonozor babiloni király elfoglalta Jeruzsálemet, Báruk Jeremiással együtt Egyiptomba menekült. Életének későbbi eseményeiről több, egymástól eltérő hagyomány maradt fenn. Az egyik szerint Jeremiás megkövezése után Báruk eltemette mesterét, majd visszatért Babilonba. Egy másik elbeszélés úgy tartja, hogy Jeremiás vértanúsága után Báruk már csak rövid ideig élt, és Egyiptomban halt meg. Egy harmadik hagyomány szerint őt magát is megölték Egyiptomban, akárcsak Jeremiást. A részletek különböznek, de abban valamennyi elbeszélés megegyezik, hogy Báruk mindvégig hű maradt mesteréhez.
