AZ AUSZTRIAI
METROPÓLIA ÉS MAGYARORSZÁGI
EXARCHÁTUS PAPSÁGÁNAK ÉS EGÉSZ
NÉPÉNEK
„Míg az ajtók zárva
voltak ott, ahol a tanítványok összegyűltek… eljött Jézus és középen megállva
így szólt hozzájuk: Békesség néktek.” (Jn 20,19)
Szeretett gyermekeim,
ismét alkalmunk nyílik megünnepelni a mi Urunk, Jézus
feltámadását. Személyes élményként tapasztaljuk meg az élet győzelmét a halál
felett. Feltámadott Krisztusunk fényétől elárasztva, lelkünk mélyén éljük át a
lelki halál állapotából való kilépést, és annak lehetőségét, hogy kegyelme
által életre keljünk és békére leljünk. A Húsvét fényességes ünnepe a mi
átlépésünket jelenti a szellemi szolgaságból, és a konfliktusokkal terhelt
külvilágból a lelki szabadságba, a mély és valódi békességbe. Életünkben
megjelenik a halál legyőzője, a megfeszített és föltámadott Istenember, aki az
egyedül bűntelen, s aki egyedüli Megváltónk és Szabadítónk a bűn és a
szenvedélyek uralma alól. Krisztus, „a békesség ura” (Iz 9,6), eljön és megáll
közöttünk így szólva: „Békesség néktek” – mintegy megerősítve a titokzatos
ajándékot: „Az én békémet adom nektek”.
A háború, amely a velünk egy hitet valló Ukrajnában
bontakozott ki, ébresszen föl bennünket, és emlékeztessen feltámadott Urunk
szavaira. Krisztus békéje nem férhet össze a kapzsiságon és hataloméhségen
alapuló gondolkodással, mely háborús konfliktusokhoz, torzsalkodásokhoz vezet
és életekbe kerül, hanem valódi kiengesztelődés: maga az Élet, ahogy azt
Egyházunk istenhordozó atyái tanítják. Aranyszájú Szent János megjegyzi, hogy a
békesség nem angyalokon vagy prófétákon keresztül adatik, hanem egyenesen az
Úrtól. A békesség „te drága, aki valóban édes vagy” – ahogy Teológus Szent
Gergely írja –, a feltámadás gyümölcse. A halottaiból föltámadt az, aki az
igazi békesség-szerző. Ő az, aki a Kereszten ontott vérével „békéltetett meg”
mindeneket: földieket és égieket (Kol1,20). Eltörölte az ellenségeskedést, a
bukás e tragikus következményét, és kibékített minket Istennel és Atyánkkal. Krisztus
békességének híján nem történhet meg a megszentelődés, anélkül pedig „senki sem
látja meg az Urat” Zsid 12,14). Csak a Krisztus ad teljes és végleges békét az
embernek: a szívnek, a gondolatoknak, és az érzéseknek is.
Minél közelebb van a keresztény a Feltámadott Úrhoz, élete
annál inkább Krisztusban való életté válik, lényét annál inkább hatalmába
keríti az Úr békéje. „Ellenségeskedve Istennel”, írja Pál apostol, Fiának,
Jézus Krisztus urunknak keresztáldozata által barátaivá lettünk, és immár
kibékülve sokkal könnyebben találunk rá az Üdvösség útjára, az életre, amellyel
az Ő dicsőséges feltámadása ajándékoz meg (Róm 5,10). Immár nem
reményvesztettek és hitetlenek módjára élünk a világban, hanem „új emberként”,
viszálykodás és megosztottság nélkül, mint test Krisztus Testből, vér Krisztus
véréből. Ezért is hangsúlyozza az Apostol: a mi Urunk „békesség a mi
számunkra”, Azért jött, hogy mindannyiunknak, „távoliaknak és közelieknek”
egyaránt elhozza a béke örömteli üzenetét, hogy egy lélekkel egyesüljünk
Atyánkkal (Zsid 2,14;17). Közösségünk a Háromságos Istennel nem felszínes,
érzelmi, átmeneti kapcsolat, hanem élet-állapot. Cselekvő bizalom a
gondviselésben, és teljes lélekkel való engedelmesség az ő evangéliumában
foglalt életet adó rendeléseinek.
Püspökötökként e szerény gondolatokkal kívánom teljes
szívemből, hogy mindenkor feltámadott Krisztusunk fényének útmutatásával
járjatok, szívetekben az Ő békéjével és a feltámadása feletti múlhatatlan
örvendezéssel.
Szívből kérlek Titeket: imádkozzatok mindig a világ
békéjéért, hogy testvéreink Ukrajnában ismét békességben élhessenek.
Krisztus feltámadt, testvéreim!
Atyai szeretettel és
húsvéti imádsággal
Arsenios
metropolitátok
