2022. szeptember 9-én, pénteken és 10-én szombaton Magyarországon került sor a Magyar Exarchátus klerikusainak találkozójára. Arsenios metropolita vezetésével Paisios püspök és Magyarország papjai a nagygörbői konferenciaközpontban gyűltek össze. Ezt vendégszeretően biztosította a város polgármestere, Takács Lászlóné Marietta, aki személyes látogatásával is megtisztelte az összejövetelt.
A konferencián többek között szó esett az Exarchátus munkájának fejlődéséről, a liturgikus, spirituális és katechetikai könyvek készülő megjelenéséről. Ezek mellett szóba kerültek az Exarchátus új honlapjával kapcsolatos munkák, de nem maradtak el a lelkipásztori munka megszervezésével és számos egyéb gyakorlati kérdéssel összefüggő megbeszélések sem.
Szombaton isteni liturgiát tartottak, majd ezt követően folytatódtak a megbeszélések. Délután a közös imádság által megerősödve tértek vissza közösségükbe a papok.


