PATRIARCHÁTUS

Ünnep a Múzeum utcában

A Múzeum utcai, Isten Bölcsességének szentelt kápolnában január 19-én Arszeniosz metropolita végezte az ünnepi szertartásokat.

A görög és magyar hívek mellett nagyszámú ukrán csoport is részt vett az ünnepen, az isteni liturgiát követő vízszentelésen és a háromtagú kamarazenekar koncertjén is.

A metropolita beszédében először köszöntötte a híveket majd örömét fejezte ki nagy számuk felett.

Beszédében kitért arra,hogy az egyház sokáig a karácsonnyal együtt ünnepelte a vízkeresztet, és ezeket az ünnepeket a szent tizenkét nap fogja egybe.

Hangsúlyozta, hogy a megtestesüléssel megnyílt az üdvösség útja, amelyre mindenkinek személyesen kell válasz adnia.

Végül kitért arra, hogy a Múzeum utcai épület célja, hogy európai központja legyen az ortodox egyháznak, amely mindenki előtt nyitva áll és mindenkit szeretettel vár.