Ἀριθμ. Πρωτ. 977
ΠΑΤΡΙΑΡΧΙΚΗ ΑΠΟΔΕΙΞΙΣ ΕΠΙ ΤΟΙΣ ΧΡΙΣΤΟΥΓΕΝΝΟΙΣ
+ Bertalan
Isten kegyelméből Konstantinápoly, Új Róma érseke, egyetemes patriarcha, az egyház egészének kegyelem, irgalom és békesség a Betlehemben született Üdvözító Krisztustól
Legtiszteltebb Püspök testvéreim és az Úrban szeretett gyermekeim!
Újra méltónak találtatunk arra, hogy Isten Fiának és Igéjének testi születésének nagy ünnepéhez érkezzünk, dicsőítjük az emberiség Üdvözítőjének és az egész teremtés romlandóságtól való Megszabadítójának „kimondhatatlan és felfoghatatlan leereszkedését”, az angyalokkal együtt hirdetve: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.” [1].
Krisztus úgy jelent meg, mint „Emmanuel” [2], mint az „Isten, aki velünk van” és „értünk”, mint Isten, aki mindannyiunk mellett áll és aki „közelebb van hozzánk, mint önmagunk” Isten. [3] Isten örökkévaló Igéje, aki „egylényegű az Atyával”, ahogyan azt az Első Egyetemes Zsinat – melynek 1700. évfordulóját a keresztény világ méltóképpen ünnepelte idén – tanításában megfogalmazta, „olyanná válik, mint saját teremtménye”, mivel a Szentlélektől és Szűz Máriától megtestesül, „hogy az embereket istenekké tegye”. A karácsonyi apolitikion azt hirdeti, hogy Krisztus születése „a tudás fényét árasztotta a világra”, és feltárta az élet és a történelem „transzcendens és egyetemes értelmét”, azt az igazságot, hogy csak a keresztény hit elégítheti ki teljes mértékben az elme legmélyebb keresését és a szív szomjúságát, hogy „az üdvösség nincs senki másban” [4], csak Krisztusban. Ettől kezdve a „tudást”, amely „felfuvalkodik” [5], az Úr szavai ítélik meg: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” [6]. A megtestesülés értelmet meghaladó eseményét lelkileg megtapasztalják és megismétlik a hívők életében, akik szeretik a Megváltó Krisztus megjelenését. Ahogy Hitvalló Szent Maximosz írja: „Isten Igéje egyszer testben született, de mindig lélekben kíván születni a vágyók iránti szeretetből.” [7] Ebben az értelemben a karácsony, az Isten megtestesülés ünnepe és az emberiség kegyelem általi istenné válásának ünnepe nem egy múltbeli eseményhez vezet, hanem az „eljövendő városba” [8], az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök mennyei országába vezet. Egy olyan világban, ahol a háború és a fegyverek zaja uralkodik, az felhangzik az angyali „békesség a földön” szózat, és az Úr hangja áldja a „béketeremtőket”, a Szent Egyháza pedig az isteni liturgia alatt „a fentről jövő békességért” és „az egész világ békéjéért” imádkozik. Az élő Istenbe vetett őszinte hit megerősíti a békéért és az igazságosságért folytatott küzdelmünket, még akkor is, ha emberileg leküzdhetetlen akadályokkal nézünk szembe. Ahogy az Ortodox Egyház Szent és Nagy Zsinatának üzenete – amelynek tizedik évfordulóját jövőre ünnepeljük – inspirálóan fogalmaz: „a vallási tapasztalat olaját a sebek gyógyítására kell használni, és nem a háborús konfliktusok tüzének újraélesztésére.” [9]. A béke evangéliuma különösen minket, keresztényeket érint. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy közömbösek maradjunk a kereszténység széttöredezettségével szemben, különösen akkor, ha ezt a fundamentalizmus és a keresztények közötti párbeszéd kifejezett elutasítása kíséri, amelynek végső célja a megosztottság meghaladása és az egység elérése. A keresztény egységért való küzdelem kötelezettsége nem lehet vita tárgyát. A fiatalabb keresztény generáció felelőssége, hogy folytassák az ökumenikus mozgalom úttörőinek erőfeszítéseit, valamint igazolják víziójukat és munkájukat. Mi Krisztushoz tartozunk, aki a „mi békénk” [10] és az „öröm teljessége” az életünkben, a „jóakarat”, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy „elérkezett az igazság” és „az árnyék elmúlt”, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél és az élet erősebb a halálnál, hogy nem a gonoszé az utolsó szó a világ életében, amelyet Krisztus irányít, aki „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”[11]. Ennek a hitnek kell ragyognia és megnyilvánulnia abban, ahogyan a karácsonyt és az egyház többi ünnepét megünnepeljük. A hívek örömteli ünneplésének tanúságot kell tennie Krisztusba vetett hitünknek az életünket átalakító erejéről. A jóakarat és a lelki öröm időszakának kell lennie, ama kimondhatatlan „nagy öröm” [12] megtapasztalásának, amely „az evangélium szinonimája”.
Főpap testvéreim és szeretett gyermekeim
2026-ban Krisztus Szent és Nagy Egyháza megemlékezik arról, hogy 626. augusztus 7-én, 1400 éve, énekelték „állva” az Akatisztosz himnuszt a Panagia Vlachernae templomában tartott szent virrasztás során, hálájuk kifejezéseként a Legszentebb Istenszülőnek, amiért megvédte Konstantinápoly városát az ellenséges erők támadásaitól. Eme történelmi mérföldkő alkalmából az Egyetemes Patriarchátus 2026-os Évkönyve ennek a hagyományunk és identitásunk szempontjából is fontos eseménynek az emlékére lesz szentelve, amely elválaszthatatlanul és mélyen összefügg az örökké áldott és legtisztább Istenszülő, népünk védelmező hadvezérnőjének tiszteletével.
Ebben a szellemben, térdet hajtva a kisdedet karjában tartó Mária előtt, és hódolva az mi formánkat magára vett Isteni Ige előtt, áldott Szent Tizenkét napot és jó cselekedetekben gyümölcsöző és isteni ajándékokkal teli, új esztendőjét kívánjuk mindnyájatoknak az Úr kegyelmében, akit illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, most és mindenkor, és mindörökkön-örökké. Ámin.
2026 karácsonyán mindannyiótokért buzgón imádkozva Istenhez
Bertalan patriarcha
[1] Lk 2,14.
[2] Μt 1,23.
[3] Kabaszilasz M., Περί τῆς ἐν Χριστῷ ζωῆς, ΣΤ’, PG 150, 660.
[4] ApCsel 4,12.
[5] Vö 1Kor 8,1.
[6] Jn 8,32.
[7] Hitvalló Szent Maximosz, Κεφάλαια διάφορα θεολογικά τε καί οἰκονομικά, Ι, η’, PG 90, 1181.
[8] Zsid 13,14.
[9] Μήνυμα τῆς Ἁγίας καί Μεγάλης Συνόδου τῆς Ὀρθοδόξου Ἐκκλησίας πρός τόν Ὀρθόδοξο λαό καί κάθε ἄνθρωπο καλῆς θελήσεως, § 4.
[10] Ef 2,14.
[11] Zsid13,8.
[12] Vö. Lk 2,10.
