Neapoliszi Leontiosz:
Ötödik beszéd az izraeliták ellen[1]
§70
Krisztus keresztjének, a szentek képmásainak, embertársainknak és az ereklyéknek tiszteletéről
(1) Rajta, most pedig a szent képmások védőbeszédét tartsuk meg, hogy bezáruljon szája azoknak, akik igazságtalanságot szólnak.[2] Hiszen e hagyomány az Isten törvénye szerint való. Halld hát, amint az Isten így szól Mózeshez: „Készíttess két aranyszobrot, kerubok képmását, hogy az áldozati oltárt beárnyékolják.”[3] És ismét, a templomban, amelyet az Isten Ezékielnek mutatott: „Bíborcsigák, oroszlánok, emberek és kerubok képmásai” voltak láthatók „a padlózattól a mennyezetig.”[4] Valóban félelmetes az Ige, mely megparancsolta Izraelnek, hogy ne készítsenek semmiféle szobrot, sem képmást, sem semmi hasonlót ahhoz, amely az égben és a földön van. Ugyanez az Ige parancsolja meg Mózesnek, hogy készítsen kerubszobrokat; ugyanő mutatja Ezékielnek a templomot képekkel és faragott képmásokkal telinek. Ezért töltötte meg Salamon is a templomot, a példát a törvényből merítve, ércszobrokkal, kőoroszlánokkal, bikákkal, bíborcsigákkal, emberekkel – és az Isten nem ítélte el. Most tehát ha engem el akarsz ítélni a képmások miatt, előbb ítéld el az Istent, aki mindezek készítését megparancsolta, hogy bennünket őrá emlékeztessenek.
Így szólt erre a izraelita:
(2) – Csakhogy azokat a hasonmásokat nem illették hódolattal, mint isteneket, hanem csak emlékeztetés céljából készültek.
Mire a keresztény ezt mondta:
– Helyesen mondtad: nálunk sem mint istenek részesülnek hódolatban a szentek ábrázolásai, képei, vagyis másai. Hiszen ha mint isten illetnék hódolattal az ikon fáját, akkor nyilván a többi fa előtt is hódolnának, és nem égetnénk meg a képmást, ha a vonások elmosódnak. És ismét, valameddig a kereszt két gerendája egymáshoz van erősítve, hódolok e jelkép előtt, a rajta megfeszített Krisztus miatt. Amint azonban szétválnak, eldobom és megégetem azokat. És miként az, aki a király leiratát magához veszi és csókkal illeti a pecsétet, nem az agyagot, a papírt vagy az ólmot részesíti tiszteletben, hanem a királynak adja meg a hódolatot és tiszteletet. Ugyanígy amikor mi, a keresztények gyermekei, a kereszt mását hódolattal illetjük, nem a fa természetét tiszteljük, hanem Krisztus pecsétjét, pecsétgyűrűjét, lenyomatát látjuk magunk előtt, és általa őt köszöntjük csókkal és hódolattal, aki azon megfeszíttetett. Miként az édes gyermekek, mikor atyjuk egy időre távol marad tőlük, mivel lelkük csordultig van fiúi szeretettel, hacsak botját vagy köpenyét meglátják a házban, könnyes csókkal üdvözlik. Mindezzel nem e tárgyakat tisztelik, hanem atyjukat: és iránta való vágyódásukat fejezik ki. Így mi is mindnyájan, Krisztus hívei, a keresztet mint Krisztus botját illetjük hódolattal, a Szent Sírt mint az ő trónszékét és fekhelyét, a Jászolt és Betlehem városát mint az ő ágyasházát, s hasonlóképpen életének többi színterét; apostolait, mártírjait és a többi szenteket mint barátait, Siont mint az ő városát tartjuk becsben, Názáretet mint az ő faluját köszöntjük, a Jordánt pedig mint isteni fürdőjét öleljük át.
(3) Mert az ő iránta érzett kimondhatatlan gyermeki szeretetünkkel a helyet, ahol járt, vagy ült, ahol megjelent, amit megérintett, vagy amelyre árnyéka esett tiszteljük és hódolunk előtte, mint ahol Isten lakozik. Nem a helyet, nem is a házat, nem is a vidéket vagy a várost vagy a köveket tiszteljük, hanem azt, aki közöttük forgolódott, közöttük jelent meg és ismerhettük meg testben, és aki bennünket a tévelygéstől megszabadított, Krisztust, a mi Istenünket. És Krisztusért Krisztus szenvedéseit is szőtteseken, szobánk falain, ruháinkon és mindenütt kiábrázoljuk, hogy szüntelenül látván azokat emlékezetünkbe idézzük és el ne feledkezzünk róla, ahogyan te elfeledkeztél az Úrról, a te Istenedről. Aztán amiként te, amikor a Törvénykönyv előtt hódolsz,[5] nem az azt alkotó bőr és tinta természete előtt hódolsz, hanem az Isten beszédei előtt, melyek abban írva vannak; így én is, amikor az Isten képmása előtt hódolok, nem a fa és a festékek természetének fejezem ki hódolatomat – Isten őrizz –, hanem ahogy Krisztus lélektelen vonásait magamhoz emelem, úgy érzem, hogy általuk magát Krisztust szorítom magamhoz, és előtte hódolok. És miként Jákob, amikor fiaitól átvette József összevérezett tarka köntösét, könnyezve megcsókolta és szemeihez emelte: nem a ruha iránt fejezte ki szeretetét és tiszteletét, amikor ezt tette, hanem ezáltal úgy vélte, hogy Józsefet csókolja és őt tartja karjai közt. Így mi is, a keresztények gyermekei, amikor Krisztusnak vagy egy apostolnak vagy egy mártírnak a képmását tartjuk a kezünkben, és köszöntjük csókkal testben, lelkünkben úgy véljük, magát Krisztust vagy az ő vértanúját ragadjuk meg.
(4) Mondd meg nékem, Te, aki azt hiszed, hogy semmiféle kézzel csinált vagy teremtett dolgot nem illetsz tisztelettel, vajon ha feleséged vagy gyermekeid közül egy meghalt, nem illetted-e gyakran csókkal ruháját vagy ékszereit magadhoz szorítván és könnyeiddel áztatván azokat belső szobádban, és mégsem ítélt el ezért az Isten? Mert hiszen nem mint Istent illetted tisztelettel azokat, hanem vágyakozásod fejezted ki a csók által az iránt, akit valaha borított. Hiszen őket magukat: gyermekeinket és szüleinket, jóllehet teremtmények, és sokszor bűnösök, csókkal köszöntjük, s ezzel nem vonunk magunkra ítéletet. Mert nem mint isteneket köszöntjük őket, hanem természetes és bensőséges szeretetünket mutatjuk ki a csók által. Ahogy tehát sokszor mondtam, minden üdvözlésnek, s hasonlóképpen minden tiszteletadásnak a célját kell vizsgálnunk.
(5) Ha mégis azzal vádolsz, hogy mint isten előtt fejezem ki hódolatom a kereszt fája előtt, miért nem vádolod Jákobot, aki hódolatát fejezte ki József botjára?[6] Ám nyilvánvaló, hogy nem a fát, hanem a fa által Józsefet tisztelendő borult le, ahogyan mi is a kereszt által Krisztust tiszteljük. Hiszen Ábrahám is hódolt és a földre borult azok előtt a hitetlenek előtt, akik neki a sírhelyet eladták, de nem mint isteneknek hódolt nekik. És áldást mondott Jákob a hitetlen és bálványimádó fáraóra, de nem mint istent áldotta őt.[7] És ismét, a földre esve hódolt Ézsau előtt, de nem mint Isten előtt. Látod, hány példáját mutattam fel neked az Írások és a természet szerint való köszöntésnek és hódolatnak, amelyekben semmi kárhoztatható nincsen? És te is a te társadat, aki talán szemérmetlen és a szenvedélyek rabja, nap mint nap csókkal köszöntöd, és nem vonsz magadra ítéletet, jóllehet sehol sem parancsolta meg néked az Isten, hogy feleséged testileg köszöntsd! Bezzeg amikor engem látsz, hogy Krisztusnak vagy az Ő Szentséges Anyjának vagy valamely más igaznak képmását csókkal köszöntöm, felháborodsz, tüstént szitkozódva hátat fordítasz, és bálványimádónak kiáltasz ki! Aztán mondd csak, nem szégyenkezel? Nem reszketsz? Nem remegsz? Nem pirulsz, mikor azt látod, hogy nap mint nap szerte a földkerekségen bálványok templomait döntöm le, és a mártíroknak emelek templomokat? Ha a fadarabokat meg a köveket istenként dicsőítem, hogyan tisztelhetem a mártírokat és hódolhatok előttük, akik a kőbálványokat összetörték és elpusztították? Miként adhatok tiszteletet, zenghetek magasztalást, emelhetek templomokat, szentelhetek ünnepeket a három ifjúnak, akik Babilonban nem voltak hajlandók az aranynak hódolni?
(6) Valóban nagy a törvénytelenek keménysége, bizony nagy a izraeliták vaksága, nagy az istentelenségük. Meggyalázzák az igazságot. Mártírok ereklyéi és képmásai sokszor elkergetik a démonokat — és ezeket gyalázzák gyalázatos emberek azzal, hogy felforgatják, gúnyolják és nevetik őket. Hányszor, mondd meg nekem, hányszor árnyékolta be azokat a Lélek, s fakadt olaj, sőt buzgott fel sokszor vér is a mártírok ereklyéiből és képmásaiból? És a szívükben értelmetleneket ezeket látványa sem győzi meg, hanem legendának és üres fecsegésnek tartják ezeket, jóllehet nap mint nap látják, hogy szinte az egész világon istentelen és törvényszegő férfiak, bálványimádók és gyilkosok, paráznák és rablók hirtelen Krisztusért és az ő keresztjéért szívükben megrendülve az egész világot megtagadják és az erények összességét megvalósítják. Mondd meg nekem, hogyan lehetünk bálványimádók, akik a mártíroknak még a csontjai és porai, ruhái, vére és hamvai előtt is hódolunk, és tiszteljük azokat, mert nem áldoztak a bálványoknak?
(7) Az izraelita erre így szólt:
– Akkor miért parancsolja meg Isten az Írás egészében, hogy semmiféle teremtmény előtt ne leboruljunk?
A keresztény erre azt felelte:
– Mondd csak, a föld és a hegyek az Isten teremtményei?
Mire az:
– Hát persze!
A keresztény meg:
– Hogy is tanítja hát: „Magasztaljátok fel az Urat, a mi istenünket, és hódoljatok az ő lábai zsámolyának, mert szent ő, és hódoljatok az ő szent hegye előtt”?[8] És ismét ugyanő mondja: „A menny az én trónszékem, a föld pedig lábaimnak zsámolya”.[9]
(8) Mire az izraelita:
– De nem hogy mint isteneknek hódolj nekik, hanem hogy az Alkotóra tekintettel!
– Így igaz – szólt a keresztyén. Tudd meg hát, hogy én is a menny, a föld és a tenger, a fák és a kövek, az ereklyék, a templomok és a kereszt, az angyalok és az emberek, az egész látható és láthatatlan teremtés által mindezek Alkotójának, Urának és Teremtőjének adom meg a hódolatot és a tiszteletet. Hiszen csak magától nem hódol a természet Teremtője előtt, hanem általam „beszélik az egek Isten dicsőségét”[10], általam hódol a Hold az Isten előtt, általam dicsőítik az Istent a csillagok, általam a vizek, az eső és a harmat, általam hódol és mond dicséretet az Istennek az egész teremtés.
(9) És ahogyan ha egy igaz király drága és tarka koronát készít magának saját kezűleg, mindazok, akik jóindulattal viseltetnek a király iránt csókkal köszöntik és tisztelik a koronát – nem azért, mintha az aranyat vagy az igazgyöngyöt tisztelnék, hanem ama királyi főt és mindentudó kezeit, melyekkel a koronát készítette –, úgy, jóember, a keresztény népek is valahány alakját csókkal üdvözlik a keresztnek és képmásoknak, nem maguk a fák vagy a kövek iránt mutatják ki tiszteletüket, sem az arany vagy a múlandó képmás iránt, a láda vagy az ereklye iránt, hanem általuk az Isten elé, akik ezeket és a mindenséget alkotta, elé viszik dicsőítésüket, köszöntésüket és tiszteletüket. Mert az ő szentjeinek tisztelete átszáll őmagára. Hányszor sújtotta a legsúlyosabb büntetés azokat, akik a király képmásait semmisítették vagy gyalázták meg, mintha bizony nem egy deszkalapot, de magát a királyt gyalázták volna!
(10) Az Isten képmása az ember, amennyiben Isten képmása szerint teremtetett, és különösen amennyiben a Szentlélek lakozást vesz benne. Joggal részesítem hát tiszteletben és hódolok az Isten szolgáinak képmásai előtt, és dicsőítem a Szentlélek szállását. „Mert bennük fogok lakozni – mondja – és bennük járni.”[11]
(11) Szégyenkezzenek a izraeliták, akik királyoknak – mind sajátjaiknak, mind idegeneknek – hódolnak, ha a keresztényeket bálványimádóknak kiáltják ki. Mi pedig, keresztények, minden városban és minden országban, minden nap és az év minden szakában a bálványok ellen öltünk fegyvert, bálványok ellen zengedezünk, bálványok ellen szerkesztünk írásokat, bálványok és démonok ellen szórunk átkot. Hát hogy nevezhetnek bálványimádóknak az izraeliták? Hová lettek az áldozatok, melyeket bálványaiknak ők áldoztak: birkák, ökrök, gyermekek? Hol az áldozatok füstje, a bálványáldozati oltárok, a vérontás? Mi keresztények azt se tudjuk, micsoda az oltár vagy az áldozat. A hellének ugyanis házasságtörő emberekről, gyilkosokról, tisztátalanokról, szennyesekről nevezték el templomaikat és bálványaikat, és ilyeneket istenítettek, és nem szenteltek prófétáknak, szent mártíroknak templomot és oltárt. Amint ugyanis Babilonban az izraeliták zeneszerszámokat, kitharákat használtak, akárcsak a babilóniaiak, csakhogy ők az Isten dicsőségére, míg azok a démonok szolgálatára – így a hellének és a keresztények képmásai esetében is megérthetjük, hogy míg amazok a Vádló imádására készítették azokat, mi azért, hogy az Isten dicsőségét hirdessék, és hogy Rá emlékeztessenek.
(12) Mindamellett sok csodálatos dologról is hallatott az Isten fa által, midőn egynek az „élet fája”, egy másiknak a „tudás fája” nevet adta.[12] Egy másik növényt pedig „Szabek”‑nek nevezett el, és a megbocsátás zálogának tette meg.[13] Aztán fa által borította el a Fáraót, hasította ketté a tengert,[14] tetté édessé a vizet,[15] emelte fel a kígyót[16], repesztette szét a sziklát, és fakasztott vizet,[17] és kivirágzott faág szentesítette Áron papságát.[18] Így mondja Salamon is: „Áldjátok a fát, mely által eljön az igazság”[19]. Egy fadarab behajítása által Elizeus is így hozta felszínre az Ádámot jelképező vasat mintegy az alvilágból.[20] Így parancsolja meg szolgájának, hogy egy bot által támassza fel a súnémi asszony fiát.[21] Az Isten, aki ennyiféle fán keresztül tett csodát, mondd csak meg nekem, ne lenne képes a szent kereszt drága fája által is csodákat művelni?
(13) Ha istentelen dolog a csontokat tisztelni, hogy vihették át teljes tisztességben József csontjait Egyiptomból?[22] Miként támadhatott fel a halott, mikor Elizeus csontjai hozzáértek?[23] Ha pedig csontokon keresztül képes csodákat véghez vinni az Isten, napnál világosabb, hogy képek, kövek és sok egyéb eszköz által is. Hiszen Ábrahám sem volt hajlandó eltemettetni Sárát idegen sírba, csak a sajátjába, a tisztesség végett.[24] Hiszen Jákób is tiszteli az Istent kő által, amikor azt felállítja és felkeni mint Krisztusnak, a szegletkőnek előképét.[25] És ismét egy kőhalmot Lábánnál „tanú”‑nak nevez.[26] Tanúsítja ezt Józsué, Nún fia, amikor tizenkét követ állíttat az Úrnak, hogy Rá emlékeztessenek.[27]
(14) Ha neked, ó izraelita, a templomodban ott állt a két Kerub, két szobor, melyek az áldozati oltárt árnyékolták, ha benézett volna egy bálványimádó hellén a templomodba, és ezeket látva a zsidóság szemére vetette volna, hogy, úgymond, ők is bálványokat imádnak, ugyan mit hozhattál volna fel mentségedre, a két kőkerubbal kapcsolatban, meg az ökrökkel, bíborcsigákkal, oroszlánokkal kapcsolatban, amelyek akkor ott voltak a templomban, hacsak nem azt, hogy ezek a Kerubok azért vannak a templomunkban, hogy az Istenre emlékeztessenek és az ő dicsőségét szolgálják. Ha pedig ez így van, akkor hogy vádolhatsz engem a képmások miatt?
(15) De azt fogod mondani, hogy az Isten parancsolta meg Mózesnek, hogy szobrokat készíttessen a templomba. Én is ezt mondom. Ám Salamon, amikor oda jutott ,még sok egyéb tárgyat is készíttetett a templomba, amelyet sem az Isten nem parancsolt meg neki, sem a Bizonyság Sátorában nem voltak találhatók, sem abban a templomban, amelyet Ezékielnek mutatott látomásban az Isten! És nem kárhoztatta senki ezért Salamont. Hiszen az Isten dicsőségére készíttette azokat a figurákat, akárcsak mi.
(16) Voltak neked, ó izraelita, más eszközeid is, hogy az Istenre emlékeztessenek és az ő dicsőségét szolgálják: Mózes botja, az Istentől készíttetett kőtáblák, a lángba-nem-borult bokor, száraz és íme nedves szikla, a mannát rejtő korsó, a szövetség ládája, az áldozati oltár, a lemez az Isten nevével, az Efód, mely Istenre utalt, a Sátor, melyet az Isten beárnyékolt. Bárcsak te is azzal töltötted volna korábban az időd, hogy ezeknek hódolsz, segítségül híván a mindenek Istenét, és őróla emlékeztél volna meg ezen apró képmások és jelképek révén, nem pedig a borjúhoz meg az egerekhez ragaszkodtál volna az Istentől készíttetett kőtáblák helyett! Bárcsak az aranyoltár után vágyakoztál volna, nem pedig Samária üszői után, bárcsak a virágbaborult vessző után, nem pedig Astarté után, aki pusztává tette a várost! Bárcsak az Istentől vizet fakasztó sziklát köszöntötted volna csókkal, nem pedig Baált, a te istenedet!
(17) De bizony azért nem hódoltál ezek előtt, ó régi Izráel, mert nem szeretted az Istent egész szívedből. Hiszen aki barátját, királyát, vagy még inkább jótevőjét szereti, ha annak csak fiát vagy botját, vagy trónszékét, koronáját, házát, szolgáját látja, megragadja azt és csókkal illeti, és tiszteletét fejezi ki ezek által jótevője iránt – még inkább hát Isten iránt. Amikor tehát azt látod, hogy a keresztények a kereszt előtt hódolnak, tudd meg, hogy a kereszten megfeszített Krisztusnak fejezik ki hódolatukat, nem pedig a fának. Ha ugyanis a fa természetét félnék, szükségképpen a fák és az erdők előtt is hódolnának, ahogy te, az egykori Izráel hódoltál ezek előtt, és így szóltál a fához, s a deszkához: „Te vagy az én istenem, Te szültél engem.”[28] Mi ismét csak nem szólunk így a kereszthez, vagy a szentek alakjaihoz: „isteneink vagytok”, mert nem isteneink azok, hanem Krisztusnak és szentjeinek hasonmásai és képei, melyek az emlékezést, tiszteletüket, a templomok ékességét szolgálják jelenlétükkel, és azáltal, hogy hódolatunk fejezzük ki előttük. Aki ugyanis a mártírt tiszteli, az Istent tiszteli, s aki Anyja előtt hódol, tiszteletét őelőtte fejezi ki, s aki az apostolt tiszteli, az apostol megbízóját tiszteli.
(18) Bárcsak te is képmásokat készítenél Mózesnek és a prófétáknak, s nap mint nap azokon keresztül Istenüknek és Uruknak hódolnál, és nem Nabukodonozor arany képmásának. Aztán hogyhogy nem szégyellsz ellenem áskálódni és a képmások, meg a kereszt ellen vádaskodva lázadozni, mikor Ábrahám hódolattal borult le a bálványimádók előtt, ha Mózes a bálványimádó Jethró előtt hódolt, Jákob a Fáraó előtt, Dániel pedig Nabukodonozor előtt? Ha ezek próféta és igaz létükre az említettek előtt földre borulva hódoltak valami jótétemény fejében, jóllehet azok bálványimádók voltak, miért lázadsz ellenem, aki a kereszt és a szentek vonásai előtt hódolok, akik révén az Istentől javak tömkelegét kapom? Aki ugyanis tiszteli a királyt, fiát sem gyalázza: aki pedig az Istent féli, az tiszteli, áhítattal becsüli, hódolattal illeti Krisztus Istenünket mint Isten fiát, meg keresztjének jelképét, s szentjeinek vonásait. Mert őt illeti a dicsőség az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben, most és mindenkor, és mindörökké. Ámen.
Bugár M. István fordítása
Megjelent: Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban. Szerk., ford.: Bugár M. István. Kairosz, Bp., 2004.
[1] Sermo 5 adversus Iudaeos. A leontioszi szöveg két változatban maradt fenn: Damaszkuszi Szt. János idézeteiben, valamint a II. Nikaiai Zsinat aktáiban. Egyebütt kimutattam, hogy az utóbbi az eredeti és gyakorlatilag teljes szöveg, míg János idézetei egy stilisztikailag (hellyel közzel teológiailag) „feljavított” változatot tükröznek. A fordításban az általam eredetinek tartott szöveget követtem.
A hatodik században a Leontiosznál olvasható érvek egy része visszaköszön – többnyire a zsidó‑keresztény polemikus irodalom keretében – még néhány más írásban: QUAESTIONES AD ANTIOCHUM DUCEM 39‑41 (=§71); SINAI ANASZTASZIOSZ, Adversus Iudaeos 2. (=§72); In dominicam Thomae sermo fr. (=§73); ALTERCATIOCHRISTIANI ET IUDAEI fr. (=§74); TROPAEA DAMASCENA III 6,1‑9. (=§75). A VII. századi örmény ikonromboló vitához ld. KAGHANKATUYKI MÓZES, Historia Armenorum (=§65) és VERTANES KERTOGH, Adversus iconoclastas (=§78); feltehetőleg nem‑kalkhédóni eredetű egy VIII. századi szír traktátus az ikonrombolók ellen: SERGIUS STYLITA, ed. P. Hayman, CSCO (Syr 152‑3) (1973) X 2‑3; XII; XVI‑XVII, melynek érvei függetlenek a bizánci argumentum-hagyománytól.
[2] Zsolt 62,12 (63,11)
[3] Kiv 25,18-20
[4] Ez 41,17-20
[5] A zsidó vallásosságban a Tórát rituális tisztelet illete meg, ahogy erről más korabeli források is tudósítanak ([Athanasziosz], Questio 38, Papiszkosz és Philón párbeszéde, Bosztrai Sztephanosz, Jeruzsálemi Jeromos, illetve később: Konstantinápolyi Ανδρόνικος, Burgos-i Pál).
[6] Ter 47,31, Leontiosz a Szeptuaginta szövegére hivatkozik, amelyet a Zsidókhoz írt levél is idéz (11,21). A héber szöveg szerint Jákób az ágy fejére borul, amit a Vulgata fordítása értelmezve kiegészít azzal, hogy „Istent imádta”.
[7] Ter 47,7. 10
[8] Zsolt 98 (99), 5; 9
[9] Ézs 66,1
[10] Zsolt 18(19), 2 v.ö. Dán 3,59–64
[11] 2 Kor 6,16 v.ö. Lév 26, Iisk; Kir 29,45
[12] Ter 2,9.
[13] Ter 22,13.
[14] Kiv 14,16.
[15] Kiv 15,25.
[16] Vö. Szám 21,6‑9.
[17] Kiv 17,5-6.
[18] Szám 17,23.
[19] Bölcs 14,17
[20] 4Kir (2Kir) 6,6.
[21] 4Kir (2Kir) 4,29.
[22] Ter 22,13
[23] Szám 17,23
[24] Ter 23,19
[25] Ter 28,18
[26] Ter 31,48
[27] Józs. 4,20-22
[28] v.ö. Jer 2,27
