Az idén is gyalogos zarándoklatot hirdet a Szent Miklós Görögkeleti Egyházközség, A zarándoklat Szigetszentmiklósról a Szent Miklós Görögkeleti Kápolnából indul és Lóréven a Szent Miklós ereklyéinek átvitele templomban ér véget. A Csepel-sziget legszebb tájain áthaladó zarándoklat útvonala érinti a szigetcsépi szerb templomot, a szigetszentmártoni katolikus templomot, a ráckevei szerb orthodox monostort is. A kb. 33 km hosszú út főként a Kis-Duna partja mellett halad és a Nagy-Duna partja közelében fejeződik be.
Gyülekező: Szigetszentmiklós, Eklézsia u. 6., 2021. július 10. szombaton reggel 6:30. Indulás a zarándokok megáldása után kb. 7:00-kor történik.
Lórévről, ahol a zarándoklat véget ér, kb. 18:30-kor indul busz Ráckeve, illetve Budapest felé. Komppal Adony felé is tovább lehet menni. A Komp minden óra egészkor indul Adonyba.
A zarándoklaton mindenki saját felelősségére vesz részt! Az út teljes hosszát jó fizikai állapotban lévő, megfelelő teherbírással rendelkező résztvevőknek ajánljuk. A kevésbé gyakorlott zarándokoknak érdemes rövidebb útvonalat választani, célszerű Szigetcsépnél, esetleg Ráckevénél csatlakozni a már úton lévőkhöz. Érdemes bejáratott túracipőt használni. Az öltözet legyen szellős, légáteresztő. Fontos, hogy a tűző nap ellen védekezzünk sapka, kendő használatával, a biztonság kedvéért hozzunk magunkkal esőköpenyt, esetleg egy váltás pólót. Minden résztvevő fokozottan figyeljen a folyadékpótlásra. Ajánlott könnyű élelmiszerek, valamint gyümölcs, csokoládé fogyasztása.