Ismerkedjünk meg az orthodox egyház liturgikus könyveinek neveivel.
Evangélium (Ευαγγέλιον –Evangelion)
Az ortodox templomok oltárasztalán mindig – tehát nem csak a szolgálatok ideje alatt –, ott található a díszes, fémveretes borítóval ellátott evangéliumos könyv. Alatta összehajtva pihen a Krisztus sírbatételét ábrázoló terítő, az antimenzion, amelyen a pap a liturgiát végzi. Az Evangélium előlapján Krisztus megfeszítése, hátlapján feltámadásának ábrázolása látható. Vasárnap – tehát a szombati Alkonyati Szolgálattól kezdve – a feltámadást ábrázoló kép van fölül, a többi napon a megfeszítésé, ezzel is kihangsúlyozva a vasárnap feltámadási karakterét. A liturgikus célokra használt evangéliumos könyv két fő részből áll: az első az egész évre szóló mindennapi perikópákat tartalmazza, Húsvét Vasárnapjával kezdődően. Pünkösdig János Evangéliumából veszi az olvasmányokat. Pünkösdtől a Kereszt Felmagasztalásának ünnepéig Máté evangéliuma, attól a Szent Negyven Nap kezdetéig Lukács evangéliuma van soron. A Nagyböjtben egész Nagyszombatig Márk evangéliumát olvassuk. Az első rész végén található az a tizenegy, feltámadási jelenetet megörökítő evangéliumrészlet (Τα Εώθινα Ευαγγέλια – Ta Eothina Evangelia: „Hajnali Evangéliumok”), amelyeket vasárnaponként, a Hajnali Szolgálaton olvasunk.
A második részben találhatók a szeptember 1-től augusztus 31-ig tartó egyházi év főbb ünnepein elhangzó evangéliumi olvasmányok gyűjteménye, valamint a különféle egyházi szertartások alkalmával olvasott perikópák.
Az Evangélium – amint azt kiképzése és használata egyaránt mutatja –, nem egyszerűen egy könyv, amelyből felolvasásra kerülnek az olvasmányok, hanem liturgikus tárgy. A templomi használat során az Úr igéjének letéteményeseként mintegy Krisztus ikonjává is válik: ezért viszik ki a Hajnali Szolgálaton az ötvenedik zsoltár olvasása alatt a templom közepére, hogy ott a hívők hódolhassanak előtte; Krisztus is így jelent meg feltámadása után a tanítványok között, „a szoba közepén”. Ugyanezen okból olvassa a pap a hajnali evangéliumot az oltár jobb oldalán: Márk tanúsága szerint a feltámadást hirdető fehér ruhás angyal a sírban „jobb felől” ült.[1]
Apostol (Απόστολος – Apósztolosz)
A liturgikus célokat szolgáló Apostol szintén nem a megszokott rendben veszi sorra a Leveleket és az Apostolok Cselekedeteit, hanem az egyházi év során elhangzó apostoli olvasmányokat, azok előverseit (προκείμενον – prokimenon– „szöveg előtti” ti. zsoltárvers), és az Evangélium előtt énekelt háromszoros Alliluia verseit tartalmazza. Az Alliluia tehát szerepe szerint nem az apostoli olvasmányt követi, hanem az Evangéliumot előzi meg, hiszen a szó maga is a közelgő Úrnak szól: „dicsérjétek az Urat”. Ugyanígy a tömjénezés is – amelyet az Alliluia éneklése alatt kell végezni[2], Krisztus fogadását készíti elő.
Nagy Efchologion (Ευχολόγιον το Μέγα – Efchológion to Mega)
A püspökök és a papság szerkönyve. Az egyház misztériumait, a liturgiákat, és más, magán- és közjellegű szertartások papi részeit tartalmazza (pl. templom felszentelése, stb.).[3] Ennek kivonata – csak a papok által végezhető szertartásokkal, imákkal – található a Kis Efchologionban. Ízelítőként ezekből: a Nagy- és Kis-vízszentelés szertartása; Imák a gyermek születése napján és az azt követő nyolcadik napon; Eljegyzés és esküvő; Imák betegekért; Imádságok földek, kertek, szőlősök védelmére; Gépkocsi megáldása; Áldás tanév kezdetén; Imák a tanítókért.
Nagy Orologion (Ωρολόγιον το Μέγα – Orológion to Mega)
Neve az „órák” szóból származik, mivel egyebek között az imaórákat – az elsőt, a harmadikat, a hatodikat és a kilencediket – is közli. Alapvetően a napi szertartások (Ακολουθίες του νυχθημέρου – Akoluthíesz tu nichtimeru: kb. „Az éj és a nappal szolgálatai”) foglalatát tartalmazza, rövid Szinaxáriont, a szentek apolitikionjait és kondákionjait,[4] Könyörgő Kánonokat, a Szentáldozás Szolgálatát és egyéb hasznos anyagokat. Az Orologion ezért az énekesek és a felolvasók nélkülözhetetlen szerkönyve, de a hívők számára is megkönnyíti az egyházi évben való részvételt, a mindennapi elmélkedést és imádságot.[5]
Mineon (tsz. Μηναία – Minea)
Az esztendő minden hónapjára egy kötet gyűjti össze az adott nap ünnepelt szent(ek) szertartását, az Alkonyati és a Hajnali szolgálat végzéséhez elengedhetetlen szövegeket. Főképp a bizánci kor szentjeinek szertartásait foglalja magába, egész a 16. századig. A későbbi szentek szertartásainak anyaga egy kiegészítő könyvben, az ún. Φυλλάδες-ben található, ill. külön füzetekben, könyvecskékben adják ki.
Paraklitiki (Παρακλητική, néha: Οκτώηχος – Oktoichosz)
Az ortodox zenei hagyomány nyolchangú rendszerének[6] énekeit tartalmazza. Minden egyes hét más-más hangot jelent, ezek naponkénti felosztásban találhatók ebben a szerkönyvben, azaz mind a nyolc hang vasárnaptól szombatig tartó anyaga. A könyv elnevezése a parakliszisz (esdeklés, segítségül hívás) szóból ered, mivel az énekek többsége az Úr irgalmát és az Istenszülő, az angyalok, a szentek közbenjárását kéri.
Az adott nap szertartásainak énekei a Paraklitiki és a Minea együttes használatával állnak össze. A Tipikon útmutatása alapján kell az énekeket részben a napról (a Paraklitikiből), részben az ünnepről (a Mineából) venni: a Tipikon és a helyi, egyházmegyei rend pontosan megjelöli az adott ünnep rangját és ebből (tehát az ünnep rangjából) következik a Paraklitiki és Minea (továbbá a megfelelő időszakban a Triódion és Pendikosztárion) énekeinek esetenként változó arányú „keverése”.
Pszaltírion (Ψαλτήριον)
Zsoltároskönyv. A 151 zsoltárt tartalmazza, húsz kathizmára – azaz csoportra – bontva, mindegyik kathizmában három stációval (στάσεις–sztászisz: állomás, megállás). Az előírásoknak megfelelően egy hét alatt valamennyi zsoltár fölolvasásra kerül (Nagyböjtben kétszer), azonban ez a már inkább csak a monostorokban élő hagyomány. Maga a kathizma (κάθισμα)-szó egyébként „ülés”-t jelent, mivel a zsoltárfejezetek olvasása alatt a hívek helyet foglalhatnak.
Triódion (Τριώδιον)
A magyar szóhasználatban Nagyböjtnek nevezett időszakot Triódionnak nevezzük egy speciális szerkönyvről, amely az évnek kizárólag ebben a szakaszában használatos. A Triódion összesen tíz hetet ölel fel (három böjtelői hét, hat böjti hét és a Nagyhét). Azért nevezzük „Háromódás” szerkönyvnek – ezt jelenti a Triódion-név, mivel sok himnusza (ún. kánonja) csak három ódát tartalmaz a szokásos nyolc vagy kilenc helyett. Mai formájában először 1522-ben került kiadásra Velencében, azonban jórészt 8-9. századi, konstantinápolyi anyagot tartalmaz.
Pendikosztárion (Πεντηκοστάριον)
Húsvéttól a Pünkösd utáni vasárnapig elvégzendő szolgálatokat tartalmazza.
Ieratikon (Ιερατικόν)
A papság szerkönyve, amely a három leggyakrabban bemutatott liturgián kívül (ezek: Aranyszájú Szt. János, Nagy Szt. Vazul és az Előszentelt Adományok Liturgiája,) tartalmazza a fontosabb szertartásokat (az Alkonyati és Hajnali, valamint a Lenyugvási Szolgálat különböző típusait), valamint a főbb közjellegű imákat (koliva megáldása, pünkösdi térdeplőimák, stb). Valamennyi szertartás végzéséhez részletes utasításokat ad a főszövegben, és további segítséget lábjegyzetek és végjegyzetek formájában. Kis, kivonatos változata a Kis Ieratikon, kevesebb, kevésbé részletesen bemutatott anyagot tartalmaz.
Dipticha/Imerológion (Δίπτυχα/Ημερολόγιον)
Az évről-évre kiadásra kerülő Dipticha tartalmazza a teljes év minden egyes napjának valamennyi szertartására vonatkozó liturgikus előírásokat, valamint az egyházmegyék valamennyi fontosabb adatát, elérhetőségét. Az Imerológion egyházi naptár, amelyben megtalálhatóak az ünnepelt szentek nevei, a böjti előírások, valamint a vasárnapok – esetenként még a főbb ünnepek – apostoli és evangéliumi olvasmányainak helyei.
Szinekdimosz (Συνέκδημος)
A szó jelentése: útitárs. Válogatás az Ieratikon, az Orologion, a Paraklitiki, a Minea, a Triódion és Pendikosztárion, valamint az Efchologion anyagából. Elsősorban arra a célra készült, hogy a hívők könnyebben tudják követni, ill. végezni a különböző szertartásokat, egy könyvvel a kezükben számos másik helyett; de például utazáskor a klerikusok számára is megkönnyíti a szolgálatok végzését.
Tipikon
Teljes címe: Krisztus Nagy Egyházának Tipikonja, azaz szertartásrendje. Részletes liturgikus utasításokat tartalmaz, azaz megadja, hogy az egyes szertartásokon minek és mikor kell elhangzania. Kevésbé részletes, kivonatos anyagát, az ún. Táxisz (Τάξις) tartalmazza, kisebb kiadásban. Azért nevezik a Nagy Egyház tipikonjának, mivel konstantinápolyi anyagot tartalmaz, amely némileg eltér a szenthegyi, vagy a jeruzsálemi liturgikus rendtől.
Függelék: a magyar nyelvű szerkönyvekről
A Magyar Orthodox Adminisztratúra által a hatvanas években Hymnologion I-II. címmel kiadott kötetek a fenti szerkönyvek többségéből készült válogatást tartalmazzák, alapvetően a szláv gyakorlat szerint. Az első kötet a Paraklitikiből és a Mineából közöl részleteket, a második könyv pedig a Triódionból és a Pendikosztárionból, kiegészítve a teljes Pszaltírionnal és néhány liturgikus tudnivalóval. Mivel azonban mindkét kötet válogatás, a szertartások nagyobb részét végig magyar nyelven végezni ezideig nem lehetséges. (Nem beszélve arról, hogy a bennük található szövegek prózafordítások, azaz nem igazodnak meghatározott mintadallamhoz, míg az eredeti szövegek igen – ez még inkább megnehezíti liturgikus használatukat.)
Α szerző külön köszönettel tartozik Monostori Gábornak a javításokért és kiegészítésekért.
[1] Mk. 16;5.
[2] A mai szokás szerint a tömjénezést az apostoli olvasmány alatt végzik; helyesebb, egyes helyeken felújított, ám még nem elterjedt gyakorlat azonban az Alliluia alatt tömjénezni.
[3] A gyakorlatban nemigen használják, mivel anyagának jó részét más, jobban kezelhető szerkönyvekbe szerkesztették (pl. Ieratikon); tehát inkább „referenciakönyv”.
[4] Szinaxárion: kalendárium, egyházi naptár, az ünnepek rövid teológiai, történeti kifejtésével ill. az ünnepelt szent életrajzával, csodáival. A Szinaxárionból derül ki, melyik napon mit ünneplünk: ez lehet az ünnep teológiai, lelkiségi, történeti kifejtése vagy az adott szent(ek) ill. ereklyéik, ikonjaik életrajza, csodái. Apolitikion és kondákion – itt: a szentek saját himnuszai.
[5] Gyakorlati okokból sokszor az Orologion alapján készült kisebb kiadványokat (pl. Enkolpion, Szilliturgikon) használnak a szolgálattevő énekesek és felolvasók.
[6] Hang: a görög egyházzenében nyolc különböző dallamcsoportot használnak, a csoportok neve görögül Ichosz, azaz Hang, ebből származik a Nyolc Hang, azaz Oktoichosz-elnevezés.
