Ünnepe: Október 9.
Jakab, Alfeus fia, a hagyomány szerint a vámosból lett apostolnak: Szent Máténak volt a testvére. Maga az Úr Jézus hívta meg a 12 apostol közé. (Mt. 10,3.) A Szentlélek leszállása után az apostol egy kis időre Jeruzsálemben maradt, aztán az elsőnek meghívott Szent András apostol kísérő társa lett az Evangélium hirdetésében. Edesszában, Gázában, Eleuteropoliszban és a körülötte levő helységekben hirdette Jézus tanítását, aztán Egyiptomba ment. Itt, Osztracina városában vértanúhalállal fejezte be apostoli munkáját. Keresztre feszítették.
Szent Andronik és felesége, Atanázia. Nagy Teodóz bizánci császár uralkodása idején élt Antiochiában egy Andronikosz nevű aranyműves. Feleségül vette Atanáziát, egy másik aranyműves leányát. A házaspár istenfélő életet élt, életüket sok erény gyakorlása tette értékessé. Különösen az irgalmasság erényének gyakorlásában voltak kiválóak. Két gyermekük hirtelen halála után elhatározták, hogy mindketten szerzetesek lesznek. Andronik Dániel atya tanítványa lett az egyik egyiptomi szkétiben, Atanázia pedig a tabenniszi kolostorba lépett. Miután 12 évet töltöttek szerzetesként, egymásról nem tudva, Jeruzsálembe indultak a szent helyek meglátogatására. útközben találkoztak, de Andronik nem ismerte fel feleségét, aki férfi szerzetesi ruhában volt. Ezután együtt élték szerzetesi életüket. Először Atanázia halt meg. Halála után derült ki, hogy nő volt. Andronik atya 7 nappal élte túl felesége halálát. Egymás mellé temették őket. Ez az V. század elején történt.