ΠΑΤΡΙΑΡΧΙΚΗ ΑΠΟΔΕΙΞΙΣ
ΕΠΙ Τῼ ΑΓΙΩι ΠΑΣΧΑ
Ἀριθμ. Πρωτ. 221
†
Bertalan
Isten kegyelméből
Konstantinápoly- Új Róma érseke
Egyetemes Pátriárka
Az egész Egyháznak kegyelem, békesség és könyörület
a dicsőségesen feltámadt Krisztustól
* * *
Legtiszteltebb Püspöktársaim,
kedves gyermekeim
Isten kegyelme által elérkezett Urunk mindent életre keltő feltámadása, ami által megszűnt a halál hatalma és a Paradicsom kapui megnyíltak az egész emberiség előtt, Húsvéti üdvözlettel és szívből jövő ünnepi köszöntéssel fordulunk mindannyiótokhoz, kiáltva az egész világot örömmel betöltő köszöntést: „Krisztus feltámadt”.
Az Egyház életét, annak minden szegmensét átjárja a feltámadás visszavonhatatlan öröme. A „feltámadás tapasztalatáról” tanúskodik hitünk vértanúinak és szentjeinek fáradozása, a liturgikus és szentségi élet, az evangéliumnak a „föld minden végéig” való hirdetése, a hívek áhitata és lelkisége, áldozatos szeretetük és a Krisztus szerinti magatartásuk, és annak a világnak a várása, ahol „nincs többé halál, se gyász, se fájdalom, se sóhaj.” [1]..
A feltámadásban és azon keresztül minden mozgásban van az Isten országában való beteljesedése felé. Ez a végidőre vonatkozó, eszkatológikus törekvés adott mindig dinamizmust és perspektívát a világ minden táján élő ortodox hívőnek. Az ellenkező előjelű állításokkal szemben, életének eszkatológikus irányultsága miatt az Egyház sohasem adta fel a világban levő gonosszal és annak semmilyen alakjával szemben sem, nem tagadta a fájdalom és a halál valóságát, nem hagyta figyelmen kívül az emberi dolgok kétértelműségét, és sohasem tekintette idegennek saját küldetésétől egy igazságosabb világért folyó küzdelmet.
Tudjuk azonban, hogy a fájdalom és a kereszt nem a végső valóság. A keresztény élet legbelső lényege az a bizonyosság, hogy a kereszten, a „szűk kapun” keresztül jutunk a feltámadáshoz. Ezt a hitet tükrözi az a tény, hogy az egyházi élet szíve, az isteni eucharisztia, lényegileg kapcsolódik Krisztus feltámadásához. Az ortodox hagyományban, ahogy azt az áldott pergamoni metropolita, János hangsúlyozza, az isteni eucharisztia „telve van örömmel és fénnyel”, mert „nem a kereszten alapszik és nem is a szenvedés idealizálásán, hanem a feltámadáson, mint a Kereszt elszenvedésének a meghaladásán, az azon való túllépésen. Az isteni eucharisztia elvisz minket a Golgotára, de nem azért, hogy ott maradjunk, hanem azért, hogy a kereszten át elvezessen minket Isten országának örök dicsőségébe. Az ortodox hit a „kereszt nélküli” utópisztikus megváltásnak és a „feltámadás nélküli” kereszt egzisztenciális kudarcának a meghaladása. [2].
Krisztus feltámadásában való részvételünk az Egyház misztériuma által egyfelől kézzelfogható cáfolata a „széles út” és a kielégíthetetlen boldogság hamis paradicsoma minden utópizmusának, és ebben pedig határozott meghaladása is a leküzdhetetlen negativitásba való reménytelen bezártságnak, hiszen Krisztus keresztje a feltámadást hordozza, az „olthatatlan örömöt” és az „örök dicsőség élvezetét”. A halál eltiprása az Üdvözítő keresztje és feltámadása által visszaviszi életünket isten-emberi lényegéhez és mennyei rendeltetéséhez.
Krisztusban megismerjük és megéljük azt, hogy evilági létünk nem az egész életünk, hogy a biológiai halál nem jelenti létezésünk végét és elmúlását. Az élet biológiai határai nem határozzák meg annak igazságát. Másrészt pedig az az érzés, hogy az élet egy elkerülhetetlen „út a halálba”, egzisztenciális zsákutcákba, kétségbeeséshez és nihilizmushoz, és az élet lényege iránti közömbösséghez vezet. A tudomány, a gazdasági és a társadalmi haladás nem tud érdemi megoldást és kiutat mutatni. A keresztények azok, akiknek „van reményük”, akik az Atya és a Fiú és a Szentlélek eljövendő országát várják, mint végső valóságot, mint az élet és a tudás teljességét, mint beteljesedett örömöt, nemcsak a következő nemzedékeknek, hanem az egész emberiségnek, ennek a világ(korszak)nak a kezdetétől a beteljesedéséig.
A történelem és az örökkévalóság ilyen látásmódja, az ortodox hit feltámadással átszőtt jellemzője, etosza és kultúrája, az a megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az Igazság nagy csodája csak azoknak tárul fel, akik „hittel hódolnak a misztériumnak”. Ez az, amiről ma tanúskodnunk kell egy olyan társadalomban, amely elutasítja a Természetfelettit és sokféle módon leértékeli az emberi létezés spirituális identitását.
Zsoltárokban, himnuszokban és lelki énekekben dicsőítve az Urat, aki feltámadt a halottak közül és örök életet adott mindenkinek, vegyünk részt a „minden ünnep közös ünnepén”, örvendezve lássuk meg a mindent legyőző, mindenben bölcs és mindenkin könyörülő mindenek-Alkotóját és Megváltóját, ahogyan megbékíti a világot, megajándékozza az emberi nemet minden megváltó ajándékaival, hogy dicsőített és áldott legyen felettébb tisztelt és felséges neve, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Φανάριον, Ἅγιον Πάσχα ,βκγ´
† Ὁ Κωνσταντινουπόλεως
Fanar, Szent Húsvét, 2023
mindannyiótokért forrón imádkozva
a Feltámadt Krisztushoz
———————————————-
Ἀναγνωσθήτω ἐπ᾿ ἐκκλησίας κατά τήν Θείαν Λειτουργίαν τῆς ἑορτῆς τοῦ Ἁγίου Πάσχα, μετά τό Ἱερόν Εὐαγγέλιον.
Felolvasandó minden templomban a szent Húsvét ünnepének isteni liturgiáján a szent Evangélium után
[1] Jel 21, 5.
[2] «Ἐσχατολογία καί ἱστορία», Ἔργα Α΄. Ἐκκλησιολογικά μελετήματα, ἐκδ. Δόμος, Ἀθήνα 2016, σ. 498.
