Bertalan Egyetemes Patriarcha húsvéti levele

ΠΑΤΡΙΑΡΧΙΚΗ ΑΠΟΔΕΙΞΙΣ

ΕΠΙ Τῼ ΑΓΙΩι ΠΑΣΧΑ

Ἀριθμ. Πρωτ. 251

Bertalan Isten kegyelméből Konstantiunápoly-Új Róma érseke és egyetemes patriarcha

az egész egyháznak

kegyelem, békesség és irgalom

a dicsőségesen feltámadt Krisztustól

* * *

Legtiszteltebb püspök társaim és áldott gyermekeim az Úrban,

Isten könyörületével és erejével imádságban és böjtben áthajóztunk a szent nagyböjt tengerén, és elérkeztünk a Húsvét ragyogó ünnepéhez, dicsérjük a dicsőség Urát, aki leereszkedett az Alvilágig, és „mindenkinek megnyitotta a Paradicsom kapuit” a halottak közül való feltámadása által.

            A feltámadás nem egy múltbeli eseményre emlékezés, hanem létezésünk „jó változása”, „új születés, másik élet, másfajta élet, természetünk átalakulása” [1]. A Feltámadott Krisztusban pedig az emberrel együtt megújul az egész teremtés. Amikor a húsvéti kánon 3. ódájában azt énekeljük, hogy “Most már minden megtelt világossággal – az ég, a föld és az alvilág, ünnepelje hát az egész teremtés Krisztus feltámadását, amelyben megerősíttetett”, akkor azt hirdetjük, hogy az egész mindenség megerősített és telve van le nem alkonyodó világossággal. A „Krisztus előtt” és „Krisztus után” kifejezések nemcsak az emberi faj történetére, hanem az egész teremtésre is igazak.

Urunk holtakból való feltámadása az evangélium magja, a stabil kiindulópontot minden Újszövetségi írás számára, valamint az ortodox keresztények liturgikus életének és vallásgyakorlatának számára is. Valóban, a „Krisztus feltámadott!” kifejezés összegzi az Egyház teológiáját. A halál uralma eltörlésének tapasztalata a kifejezhetetlen öröm forrása, „mely mentes e világ kötöttségeitől”. „Minden dolog örömmel van tele, miután megízleli a feltámadás ízét.” A feltámadás a kitörő „nagy öröm”, amely áthatja az egész egyházi életét, ethoszát és pásztori szolgálatát, mint Atya, a Fiú és a Szentlélek örök országa teljes életének, ismeretének és örömének a megízlelése. Az ortodox hit és a pesszimizmus ellentmondó jelenségek.

A Húsvét az emberért a szabadság ünnepe és a világot elidegenítő erők feletti győzelem; ez a létünk egyházivá formálása, meghívás a világ átváltozásáért végzett együttműködésre. Az Egyház történelme válik „nagy Húsvéttá”, mint az „Isten gyermekei dicsőséges szabadságához” [2]. (Róma 8,21) vezető útja. A feltámadás tapasztalata feltárja a Krisztusban való szabadság központját és eszkatológiai dimenzióját. A Megváltó feltámadására való bibliai tanúságok bemutatják a hívek szabadságunk erejét; amiben és csakis ebben válik nyilvánvalóvá a „nagy csoda”, amely minden elnyomás számára elérhetetlen marad. „A megváltás titka azoké, akik szabadon kívánják, nem azoké, akiket akaratuk ellenére elnyomnak.” [3]. Az isteni ajándék elfogadása, mint a hívő „átmenete” Krisztushoz, önkéntes létbeli válasz a feltámadottnak az emberhez való szeretetteljes és üdvözítő „átmenetére” „Nélkülem semmit sem tehettek” [4]. (Jn 15,5).

Az Úr feltámadásának titka mind a mai napig folyamatosan töri össze azok pozitív bizonyosságait, akik tagadják Istent mint „az emberi szabadság tagadását”, valamint azokét, akik az „Isten nélküli önbeteljesedés tévedésének” szószólói, és akik a kortárs „ember-isten” csodálói. A jövő nem tartozik azokhoz, akik egy önálló, elfojtott és szűk földi létbe zártak. Nincs igazi szabadság feltámadás nélkül, az örökkévalóság perspektívája nélkül.

Krisztus Szent Nagy Egyháza számára az ilyen feltámadási öröm egyik forrása ebben az évben abban is rejlik, hogy az egész keresztény világ közösen ünnepli a húsvétot, együtt az I. Nikaiai Zsinat 1700. évfordulójának emlékével, amely elítélte Áriusz eretnekségét, aki „kisebbítette a Szentháromságon belül, az igaz Isten Igéjét és egyetlen Fiát”, és amely zsinat meghatározta azt a számítási módot, ahogyan meghatározzuk a Megváltónk feltámadása ünnepének a dátumát.

A Nikaiai Zsinat egy új korszakot indít el az Egyház szinodikus történetében, a helyi szinttől az egyetemes szinodális szintre való átmenetet. Mint tudjuk, az I. Egyetemes Zsinat bevezette a „homoousios (egylényegű)” nem bibliai kifejezést a Hitvallásba, egyértelmű szótériológiai vonatkozással, amely továbbra is az Egyház dogmáinak alapvető jellemzője. Ebben az értelemben ezen nagy évforduló ünneplése nem a múltba való visszafordulást jelenti, mivel a „Nikaiai szellem” érintetlenül él az Egyház életében, amelynek egysége a zsinati identitásának helyes megértéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódik. Az Nikaiai I. Egyetemes Zsinatról szóló beszéd emlékeztet bennünket a közös keresztény archetipusokra és hamisítatlan hitünk torzulásai elleni küzdelmünk jelentőségére, és arra ösztönöz bennünket, hogy a Szent Egyház hagyományának mélyebb és lényegi rétegei felé forduljunk. A „Húsvét legszentebb napjának” idei közös ünneplése rávilágít annak a kérdésnek az aktualitására is, amelynek megoldása nemcsak a kereszténység tiszteletét fejezi ki a Nikaiai Zsinat határozatai iránt, hanem annak tudatosítását is, hogy „ilyen szent ügyekben nem szabad különbséget tenni.”

Ezekkel az érzésekkel, a Feltámadás fényével és örömével telve, miközben „Krisztus feltámadott!” kiáltással örvendezünk, tiszteljük a Húsvét választott és szent napját, a Megváltóba vetett hitünk szívből jövő megvallásával, aki halálával legyőzte a halált és életet ajándékozott minden embernek és az egész teremtett világnak, és hűségünkkel Nagy Egyházunk szent hagyományaihoz, valamint őszinte szeretetünkkel felebarátaink iránt, hogy mindannyian dicsőítsük az Úr menyei nevét.

 Phanar, 2025 Húsvétján,

Konstantinápolyi Bertalan

mindannyiótokért forrón imádkozva

Bertalan Isten kegyelméből Konstantiunápoly-Új Róma érseke és egyetemes patriarcha

Felolvasandó minden templomban a szent húsvét ünnepének isteni liturgiáján a szent evangélium után

---

[1] Γρηγορίου Νύσσης, Περί τῆς τριημέρου προθεσμίας τῆς Ἀναστάσεως τοῦ Κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ, PG 46, 604.

[2] Ρωμ η’, 21.

[3] Μαξίμου Ὁμολογητοῦ, Εἰς τήν προσευχήν τοῦ Πάτερ ἡμῶν, πρός ἕνα φιλόχριστον, PG 90, 880.

[4] Ἰωάν. ιε’, 5.