PATRIARCHÁTUS

Szent atyánknak, Damaszkuszi Szent Jánosnak védőbeszéde azok ellen, akik elvetik a szent képmásokat

Damaszkuszi Szt. János:  Szent atyánknak, Damaszkuszi Szent Jánosnak védőbeszéde azok ellen, akik elvetik a szent képmásokat[1] 1. Jóllehet méltatlan voltunk tudatában mindenkor csendben kellene lennünk, és Istennek tárnunk fel bűneinket, melyeket elkövettünk, mégis, mivel minden helyénvaló a maga idejében, látom pedig, amint az Egyház – melyet Isten épített a próféták és apostolok alapján, ahol Krisztus, az …

Szent atyánknak, Damaszkuszi Szent Jánosnak védőbeszéde azok ellen, akik elvetik a szent képmásokat Tovább »

Thomasz Vamvínisz protopresbiter: Böjt és egység

A böjt az emberi nem történetének legdöntőbb, legválságosabb időszakaihoz kapcsolódik. Valamennyi nyomorúság kiindulópontja a böjt elhagyása volt az ősszülők részéről a Paradicsomban. A későbbi időkben az emberek legelutasítóbb megnyilvánulásai Istennel s az Ő törvényével szemben a telítődés és ittasság eredményei, míg a legmagasabb és legszentebb tapasztalatok mindig a böjttel együtt jártak, s ez így is …

Thomasz Vamvínisz protopresbiter: Böjt és egység Tovább »

Krisztus Szent Keresztjéről

ARANYSZÁJÚ SZT. JÁNOS (350k.–405) Krisztus Szent Keresztjéről[1] […] „Átkozott ugyanis,” – mondja – „mindenki, aki fán függ.”[2] Mégis ez az átkozott, elkerült, a legsúlyosabb büntetés jelképe, most kívánttá és szerelmetessé lett. 

Böjt az ortodox egyházban

„Böjtöd legyen képességeddel arányos az Úr előtt. A böjt letisztítja kihágásaidat és vétkeidet, élesíti a szellemet, megszenteli az elmét, elűzi a démonokat, megszépíti a lelket, és közel hozza Istent.” (Ninivei Szt. Izsák)

Kerub énekek

Szövege: Kik a Kerubokat rejtelmesen ábrázoljuk és az életet adó Háromságnak a Háromszor szent Éneket zengjük, tegyünk most félre minden földi gondot. Hogy a mindenek Királyát fogadhassuk, akit láthatatlanul körülvesznek az angyali rendek. Alliluia, Alliluia, Alliluia. Éneklése görög nyelven:

Gyakorlati tudnivalók a Szent Hegyre készülőknek

Aki szeretne ellátogatni Áthoszra, annak először is a Thesszalonikiben található zarándok-irodával kell kapcsolatba lépnie emailben vagy telefonon (az ott dolgozók kiválóan beszélnek angolul). Az iroda elérhetőségei: Pilgrims’ Bureau – Holy Executive of the Holy Mount Athos Tel.: +30 2310 2525 78 Fax: +30 2310 22 24 24 email: pilgrimsbureau@c-lab.gr

RÉSZLET AZ „ÁTHOSZ, A SZENT HEGY” CÍMŰ KÖNYVBŐL – (Nacsinák Gergely András – Soós Sándor, Kairosz Kiadó, 2004.)

Az áthosz-hegyi szerzetesi köztársaság a Halkidiki‑félsziget legkeletibb, mélyen a tengerbe nyúló ágán terül el, hozzávetőleges területe 330 km², amelynek csaknem 95 százaléka erdő. A hegyoldalakon és völgyekben mindenütt források fakadnak: ez a vízbőség Görögországban meglehetősen szokatlan, s a néhány ösvénynek, kanyargó útnak nem egyszer kisebb hidakon kell átívelnie a vízmosások fölött. Az utakon kívül csak …

RÉSZLET AZ „ÁTHOSZ, A SZENT HEGY” CÍMŰ KÖNYVBŐL – (Nacsinák Gergely András – Soós Sándor, Kairosz Kiadó, 2004.) Tovább »