2024 július 27-én szombaton a beloianniszi és a szigetszentmiklósi Görögkeleti Egyházközösség, a Pentele Hagyományőrző Egyesülettel karöltve indította el Szent Panteleimon emlékére Dunaújvárosból, a nevére szentelt monostor egykori helyétől Beloianniszba tartó gyalogos zarándoklatát. Az idei esztendőben a nagy meleg ellenére küklönösen sok résztvevő teljesítette a távot.
A Duna parton az egykori szerzetesek emlékezetére végzett rövid szertartás után a zarándoklat reggel 6 órakor a Duna part mellől indult. A Beloiannisz-Dunaújváros közötti, mintegy 33 kilométeres út során a szigetszentmiklósi görögkeleti parochus gondoskodott a hívek lelki táplálékáról.
A gyalogos menet Rácalmás, Kulcs, Adony és Iváncsa érintésével haladt Beloianisz felé. Rácalmáson a résztvevők betértek a szerb és az evangélikus templomba is, Iváncsán pedig a római katolikus egyházközség látta el frissítőkkel a résztvevőket.
A nap zárásaként Prodromosz atya és a beloianniszi egyházközség vendégelte meg a zarándokokokat.